palyazati-kiirasok

Közlemény a TIOP-1.1.1-07/1-2008-0599 számú, „A borsodnádasdi általános iskola fejlesztése” című projektről

 

 

Bővebben...

Tájékoztató

Egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi esélykülönbségének csökkentése Borsodnádasdon
ÉMOP-4.1.1/A-2008-0044

Borsodnádasd Város Önkormányzata 2009. májusában támogatást nyert az ÉMOP-2007-4.1.1. pályázati kiíráson.

Bővebben...

Elkezdődött a kétszázmilliós felújítás Borsodnádasdon

2010. március 16.
Több mint 196 millió forintot nyert Borsodnádasd Város Önkormányzata egy Európai Uniós pályázaton a helyi általános iskola és konyhaépület felújítására, valamint új óvoda létesítésére. A munkák december elején kezdődtek el, és várhatóan ez év június végén fejeződnek be.
A gyerekek a tanévet már különböző helyszíneken kezdték meg. Tantermeket alakítottak ki a kultúrotthonban, az egyház közösségi épületében és a leendő óvoda épületében. A jól szervezett munka eredményeként zavartalanul folyik az oktatás. A beruházás jó ütemben, a tervezettnek megfelelően halad.
Az épületek külső felújítása mellett, az óvodában és iskolában a belső, tartalmi munka is megújul. 2009/2010-es tanévtől a bevezették a kompetencia alapú oktatást a TÁMOP 3.1.4-es pályázat keretében.
A gyerekek, szüleik és a pedagógusok már nagyon várják a megszépült iskolájuk átadását.
A műszaki átadás március 12-én megtörtént, a tanulók március 22-től már a a felújított iskolájukban folytatják a tanulást.
________________________________________
ÉMOP-4-2-2-2007: AKADÁLYMENTESÍTÉS
2008. november 17.
Beharangozó

Adatok:
Pályázó, kedvezményezett:   Borsodnádasd Város Önkormányzata
Támogató:   Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg
Közreműködő Szervezet:  VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.
Projekt címe:   Borsodnádasd II. számú háziorvosi szolgálat és fiziotherápia komplex akadálymentesítése
Beruházás helyszíne:    3672 Borsodnádasd, Köztársaság út 112. hrsz: 1285

Örömmel értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Borsodnádasd Város Önkormányzatának az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott Borsodnádasd II. számú háziorvosi szolgálat és fiziotherápia komplex akadálymentesítése című pályázata 9.964.181 Ft támogatásban részesült.
Önkormányzatunk a projekt megvalósításához 535.483 Ft saját forrás biztosítása mellett így 10.499.664 Ft értékű beruházást, valósít meg a II. számú orvosi rendelőben és fiziotherápián.
A kiviteli munkák várhatóan 2009. februárjában kezdődnek.
Az egészségügyi ellátás zavartalansága és folyamatossága az építési munkák ideje alatt is biztosított lesz.

2009. február 24.
Projektnyitó nap

Papp Anna polgármester asszony 2009. február 23-án ünnepélyesen megnyitotta az Akadálymentesítés tárgyú projekt megvalósítási szakaszát, melyen részt vettek a projektben érintett szakmai vezetők.
A kivitelezési munkák elvégzésével Borsodnádasd Város Önkormányzata a Diamit Zrt-t bízta meg.

2009. február 27.

Elkezdődhetnek az akadálymentesítés építési munkái
A fejlesztés által az orvosi rendelőbe és fiziotherápiára való akadálymentes bejutást biztosító, mozgáskorlátozottak részére kialakított parkolóhely és akadálymentes rámpa épül, ill. a bejárati ajtók cseréjére kerül sor. A várótermek új padlóburkolatot kapnak, a gyengénlátók számára a térérzékelést segítő kontrasztos falburkolat készül, hallássérültek számára mobil indukciós hurokrendszer kerül beépítésre. Mindkét rendelőben akadálymentes WC kialakítására kerül sor és a beltéri ajtók cseréjével az akadálymentes bejutás mindenhol biztosított lesz. A háziorvosi ellátás ideiglenesen az épület emeleti szintjére költözik, így 2009. március 2-tól a rendelés már az új helyen kezdődik. Megközelítése az épület hátsó bejáratán keresztül lehetséges. Az esetleges kellemetlenségek miatt a Tisztelt Lakosság megértését kérjük.

2009. március 10.

Folyamatban a felújítási munkák
Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosságot, hogy 2009. február 23-tól a kivitelezési munkák elkezdődtek. Az Önkormányzat rendelkezik a tevékenységre vonatkozó jogerős építési engedéllyel, és a szakhatóságok hozzájárulásával. A kivitelezés a megbízott műszaki ellenőr felügyelete és tervezői művezetés mellett, a tervezett ütemben zajlik.

2009. április 30.
Műszaki átadás-átvétel

A Diamit Zrt. készre jelentette az orvosi rendelő és fiziotherápia akadálymentesítési munkáit. 2009. április 26-án megkezdődött a műszaki átadás-átvételi eljárás.

2009. május 29.
Ünnepélyes átadás

2009. május 21-én sikeresen zárult a II. számú orvosi rendelő és fiziotherápia akadálymentesítési munkáinak műszaki átadás-átvételi eljárása, így 2009. május 25-től a rendelés a megújult régi helyén folytatódhat.
Papp Anna polgármester asszony a 2009. május 26-án tartott Ünnepélyes átadáson elmondta, hogy a beruházás jelentős volt Borsodnádasd Város Önkormányzata életében, mert a városi intézmények akadálymentes megközelíthetősége korábban kifogásolható volt. Ezzel a beruházással a lakosság által egyik legnagyobb számban látogatott két egészségügyi közszolgálati intézmény akadálymentesítése valósulhatott meg egyszerre. Hangsúlyozta, hogy a beruházást Borsodnádasd Város Önkormányzata saját erőből nem, csak pályázati úton, azaz az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósíthatta meg.
Az akadálymentesítés fizikai megvalósulásával a projekt elszámolási szakaszba lépett.
A beruházás az egész lakosság igényeinek kielégítését szolgálta, mely eredményesen zárult.
 

Pályázat

  

 ÉMOP-4.3.1/2F-2f-2009-0017 (Közoktatás)

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg     
 

 Végéhez ért Borsodnádasd egyik legnagyobb beruházása


Az Új Magyarországi Fejlesztési Terv  és az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében támogatott  ÉMOP- 4.3.1/2F-2f-2009-0017 azonosítószámú, „A minőségi nevelés-oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása Borsodnádasdon” című projekt záró rendezvényére került sor 2010. augusztus 31-én: ünnepélyes keretek közt felavatták a megújult intézményt. A szalagot Papp Anna  polgármester és Riz Gábor országgyűlési képviselő vágták át, az épületet pedig Mikolai Vince pápai prelátus szentelte meg.

Bővebben...

Pályázatok

Borsodnádasd Város Önkormányzatának 2008. évben benyújtott pályázatai

Borsodnádasd Város Önkormányzatának 2009. évben benyújtott pályázatai

Borsodnádasd Város Önkormányzatának 2010. évben benyújtott pályázatai

Települések közötti együttműködés keretében 2009. évben benyújtott pályázatok

ÁROP jelentések

 

2009.06.05.

Városunk sikeres pályázatot nyújtott be 2008. októberében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Államreform Operatív Program keretében kiírásra került ÁROP-1.A.2 "A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése" témában, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulhat meg. A pályázat célja olyan új szervezési-működési kultúra széleskörű elterjesztése a polgármesteri hivatalban, amely a stratégiai menedzsment, az eredményességi szemlélet, a felügyelt intézmények felé a jó gazda hozzáállás és a költséghatékonyság javításával erősíti a hivatal ügyfélkörének nyújtott közszolgáltatások színvonalát.

A közreműködő szervezet elérhetősége:
Cím: VÁTI Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefonszám: 06-1-224-3100
Honlap: http://www.vati.hu

Irányító hatóságok elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Miniszterelnöki Hivatal honlapja


2009.06.16.

Az önkormányzatnál az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Államreform Operatív Program keretében megvalósításra kerülő szervezetfejlesztési projekt végrehajtásának újabb lépéseként megtörtént az önkormányzat működésének helyzetelemzése, az önkormányzat működésével való elégedettség mérése. Az adatfelvétel eszközei voltak a borsodnádasdi lakosság és a borsodnádasdi székhelyű cégek telefonos lekérdezése.

A közreműködő szervezet elérhetősége:
Cím: VÁTI Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefonszám: 06-1-224-3100
Honlap: http://www.vati.hu

Irányító hatóságok elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Miniszterelnöki Hivatal honlapja


2009.10.02

Az önkormányzatnál az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Államreform Operatív Program keretében megvalósításra kerülő szervezetfejlesztési projekt következő eredményeként koncepciók, javaslatok készültek az önkormányzat kommunikációs, és belső eljárásainak korszerűsítésére, folyamatainak fejlesztésére.

A közreműködő szervezet elérhetősége:
Cím: VÁTI Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefonszám: 06-1-224-3100
Honlap: http://www.vati.hu

Irányító hatóságok elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Miniszterelnöki Hivatal honlapja


2010.01.04.

Az önkormányzatnál az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Államreform Operatív Program keretében megvalósításra kerülő szervezetfejlesztési projekt részeként hamarosan megújul Borsodnádasd Város honlapja a www.borsodnadasd.hu.

A közreműködő szervezet elérhetősége:
Cím: VÁTI Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefonszám: 06-1-224-3100
Honlap: http://www.vati.hu

Irányító hatóságok elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Miniszterelnöki Hivatal honlapja


2010.01.04.

Az önkormányzatnál az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Államreform Operatív Program keretében megvalósításra kerülő szervezetfejlesztési projekt eredményeként hamarosan megtörténik az érintett önkormányzati dolgozók (10 fő) képzése.

A közreműködő szervezet elérhetősége:
Cím: VÁTI Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefonszám: 06-1-224-3100
Honlap: http://www.vati.hu

Irányító hatóságok elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Miniszterelnöki Hivatal honlapja


2010.10.18.

Borsodnádasd Város Önkormányzatánál az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával az Államreform Operatív Program keretében megvalósításra kerülő szervezetfejlesztési projekt végrehajtása az alábbi irányítási struktúrában és döntéshozatali rendben történt:

Projektszervezet felépítése

A projekt átvilágítását követően az alábbi projektszervezet került felállításra. A munkacsoportokba a vállalkozó oldal és az önkormányzat által delegált munkatársakat:
Projektvezető neve: Burkovics Róbert, jegyző
Projekt szponzor: Európai Szociális Alap és Borsodnádasd Város Önkormányzata
Tanácsadási munkacsoport: vállalkozói munkacsoport (GKIeNET Kft.)
Képzési munkacsoport: vállalkozói munkacsoport (GKIeNET Kft.)
Szoftverfejlesztői munkacsoport: vállalkozói munkacsoport (CompuTREND 2000 Kft.)
Portálfejlesztői munkacsoport: vállalkozói munkacsoport (NetCore Technologies Informatikai Kft.)
Projektmenedzsment: hivatali munkacsoport (Erdei Sarolta, Borsodnádasd Város Önkormányzata) és vállalkozói munkacsoport (GKIeNET Kft.)

Projektszervezeti ábra:



 

Az egyes szintek közti kommunikációt a Kommunikációs terv szabályozza:

Sample image
 

A közreműködő szervezet elérhetősége:
Cím: VÁTI Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
Telefonszám: 06-1-224-3100
Honlap: http://www.vati.hu

Irányító hatóságok elérhetőségei:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Miniszterelnöki Hivatal honlapja

Ön itt van Önkormányzat Önkormányzati pályázatok