A képre kattintva nagyítható!
Óvoda
Tehetséggondozás az óvodában
Az óvodában a tehetség fejlesztése sajátos körülmények között zajlik. Viszonylag kevés az a gyerek, akinek a tehetsége korán megnyilatkozik (kiválóan rajzol, énekel, számol fejben stb.), de a tehetség-ígéretek felfedezése és fejlesztése igazi kihívás az óvodapedagógus számára. Az óvodai tehetséggondozás a tehetség-ígéretek megtalálásával kezdődik, majd a fejlesztés egyénre szabott módjaival folytatódik.
A tehetséges kisgyerekek korai jellemzői:
- meglepő pontosságú, illetve részletességű hosszú-és rövid távú memória,
- az átlagnál sokkal hosszabb ideig képesek egy dologra figyelni,
- gyorsan kialakuló, változatos és gazdagszókincs,
- fejlett képzelőerő, amely megnyilvánulhat korai szerep játékokban
- korai figuratív rajzolás(rajzolás közben mondja, hogy mit rajzol éppen)
Célunk: Óvodai szinten a tehetség ígéretének felismerése, tehetségük kibontakoztatásának segítése. Lehetőségek és a feltételek megteremtésével speciális szükségletek kielégítése Differenciált feladatellátással, egyéni és mikro csoportos foglalkoztatási formában a képességeik fejlesztése. A gyermekek folyamatos nyomon követése. A tehetségfejlesztést az óvodapedagógusok hatékonyan építik be nevelőmunkájukba.
Az óvodában a tehetséges gyermekek fejlesztése történhet
- az óvodai csoportban,
- illetve kreativitást fejlesztő „tehetséggondozó” foglalkozásokon.
Pedagógiai programunk alapján a vizuális, irodalmi, zenei nevelés terén a tehetséges gyermekek számára csoportokon belül is lehetőséget biztosítunk egyéni képességeik kibontakoztatásához. Az óvónők egyéni megfigyelések alapján kiválasztják a tehetséges gyermekeket, akiknek külön tevékenységeket szerveznek a csoportszobákban. Az óvodai csoportban a tehetség-fejlesztés a mindennapi cselekvéses helyzetekbe van beépítve, a gyerekek szabadon dönthetnek, hogy részt vesznek-e a felkínált tevékenységben. Ezek a helyzetek nyitottak, bármikor bárki bekapcsolódhat vagy kiléphet a tevékenységből. Természetesen ezek a foglalkozások is játékosak. Ez hozzájárul az óvodás gyermek személyiségének alakulásához, amelyet az érzelmi biztonságot nyújtó, támogató környezet és az óvónő személyisége is segít.
Óvodánkban megalakítottuk a Tánc, valamint a Nyelvi előkészítő tehetség műhelyeket kellő létszámú jelentkező esetén. A műhelyek vezetői a gyermekek csoportos óvónőinek véleménye, megfigyelései alapján választják ki a gyerekeket. Ezzel lehetőséget biztosítunk az átlagtól pozitív irányban eltérő gyermekek képességeinek kibontakoztatására. Fontos a tehetség műhelyek munkájának dokumentálása: tematikus tervek készítése és a foglalkozásokról nyilvántartás vezetése 2018-2019-es nevelési évtől kezdődően a megfigyelések alapján rátermett óvodásoknak külön Tánc-Műhelyt szervezünk, a szülők hozzájárulásával. Itt a tehetséges gyerekek hozzáértő pedagógusok segítségével népi és modern tánc lépéseit sajátíthatják el.
Ez egy lehetőség, hogy a tehetséggondozás keretében a gyermekek megismerkedjenek, illetve elsajátítsák a néptánc alaplépéseit. Célunk még, a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődés felkeltése. A zene, a mozgás, az énekes játék a gyermeki lét egyik legfőbb öröme lehet. Ezek a külön foglalkozások kiegészítik, megerősítik a csoportban tanult mozgásformákat, a megismert népszokásokat. Úgy gondoljuk, hogy a tánc, a játék a közösségi együttlétet, a szórakozás lehetőségét, a mozgáskultúra, a ritmusérzék, a figyelemkoncentráció fejlődését elősegíti. Emellett a gyermekek szocializációját (pl. egymásra figyelés, udvariasság, segítőkészség, tolerancia, humánus magatartás, stb.) is nagy- mértékben formálja. Minden olyan képességterületet fejleszt, formál, amelyek fontosak az iskolába lépéshez. Ilyenek pl. a testséma, térdifferenciálás, testkép, oldaliság, szabálytudat, stb.
Összességében elmondhatjuk, hogy a tánc, a mozgás, a játék nagyon fontos a testi-lelki egészség kialakulásában.
Ezeken a foglalkozásokon részt vevő gyerekek mozgáskultúrája fokozott mértékben fejlődik. Ez lehetőséget ad számukra, hogy későbbi iskolai tanulmányaik során még intenzívebb formában ismerkedjenek meg néptánc, modern tánc esetleg verseny táncformákkal.
2019-2020-as nevelési évtől kísérleti jelleggel a fogékony, nem beszédhibás gyermekek Angol nyelvi előkészítésben részesülhetnek szüleik beleegyezésével. A foglalkozásokat játékos keretek között megfelelő szakember tartja.
A korai nyelvtanítás mellett szól az, hogy gyermekeink "nyelvre való hangoltsággal" érkeznek a világra. Születésünkkor ugyanis olyan fonetikai bázis birtokosai vagyunk, amely segítségével -elvileg- bármely nyelvet képesek lennénk anyanyelvi szinten elsajátítani. A baba egészen kicsi kortól képes egy vagy több idegen nyelv között különbséget tenni a hangzás alapján.
Tapasztalatok igazolják, hogy a későbbi, tudatos nyelvtanulást is hatékonyabbá teszi, ha gyermekként már találkozott valaki az adott idegen nyelvvel. Ezért akik gyermekkorban kezdik az idegen nyelvet elsajátítani, rendszerint magasabb szintet érnek el. Azért célszerű tehát a kicsik nyelvi rugalmasságát kihasználni, mert akcentusmentesen akkor fog beszélni idegen nyelven, ha ebben az életszakaszban tapasztal más nyelvi sajátosságot. A kicsik nyitottak, nincsenek szociális gátlásaik, bátrabban mernek kommunikálni
Mindezek csak az egészséges fejlődésmenetű gyermekekre vonatkoznak. Ha a kicsi beszédfejlődési menetében zavar tapasztalható,(pl. ha beszéde későn indul, ha anyanyelvi bázisa nehezen épül, ha beszédmegértési problémája van, ha sok hanghibával beszél, már más a helyzet. Ezeknek a zavaroknak a maradványtünetei iskolai teljesítményzavarokat vetítenek előre, s feltétlenül logopédiai segítséget igényelnek. Ezért semmiképp nem javasolt idegen nyelv tanításával terhelni, zavarni. A kora gyermekkori jelek már a szülő számára feltűnnek. Az átlagosnál később kezd beszélni, szókincse nehezen gyarapszik, sokáig használ dajkanyelvet. Nincs érzéke a rímekhez, ritmushoz és más logopédiai problémával küzd. Az a kisgyermek, akinek anyanyelvén is nehézségei vannak, akinek gyenge a beszédhanghallás, hosszabb szavakat nem képes hibátlanul kimondani, anyanyelvén is összetéveszti a hasonló szavakat, számára a korai nyelvtanítással komoly zavart okozhatunk.
További érv a korai nyelvtanítás mellett, hogy a gyermekkori "nyelvtanulás" alapvetően különbözik a későbbi életkorokban zajló nyelvtanulástól. A kicsiknél játékosan, a későbbiekben már tudatosan, sokszor fáradságos, megerőltető, nehézkes folyamat. Az óvodások mire iskolába kerülnek, nagy szókinccsel rendelkeznek, pozitív élményük lesz a nyelvtanulás iránt. Egy bizonyos alapot ők már kapnak. Közösen, csoportosan oldják meg a feladatokat, amely összetartást, fegyelmet és alkalmazkodóképességet alakíthat ki, ami későbbi életük, valamint személyes jellemfejlődésük pozitív előrehaladását tekintve nélkülözhetetlen. Ezt segítik a játékos szituációs feladatok, körjátékok, a közös énektanulás, valamint a pedagógus által pozitív visszacsatolás.
Elsődleges cél:
- megismertetni és megszerettetni a nyelvet-
- örömteli nyelvtanulást, sikerélményt biztosítani-
- fenntartani és megtartani a nyelv iránti érdeklődésüket, kíváncsiságukat-
- kommunikációs készségük fejlesztése, játékos szituációkon keresztül, mondókák, énekek, kis versikék játékos tanulása, valamint az élő és élettelen környezetük megnevezése.
Galéria
Tárlatvezetési Galéria
(képre kattintva nagyítható)
A kóró és a kismadár - Bábszínházban voltunk
Borsodnádasdi Mesekert Óvoda
3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 11.
Tel.: 06-48-442-042 OM azonosító: 201893
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett
EFOP-3.1.3-16-2016-00001
Társadalmi felzárkózás és integrációs köznevelési intézkedések támogatása
„Esélyteremtő óvoda”
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
FELJEGYZÉS
Bábszínházban voltunk
2019.11.22.
Az OH Esélyteremtő óvoda kiemelt projektje keretében egy bábelőadásra mehettünk el a gyerekekkel a Borsodnádasdi Közösségi Házba. Az előadásra ózdi óvodákból is érkeztek, így megtelt a nézőtér kíváncsis és vidám gyerekekkel.
Óvodásaink nagy örömmel fogadták a bábszínház hírét, és várták, hogy végre eljöjjön a nagy nap. A Magyar Népmese Színház három színészének előadásában A Kóró és a kismadár című mese feldolgozását nézhették meg.
Az előadás úgy volt felépítve, megtervezve hogy az a 3-6 éves gyerekek számára élvezetes, változatos legyen. Az előadók népi hangszereken is játszottak, ezzel kezdték tulajdonképpen a műsort, ami nagyon felkeltette a gyerekek figyelmét, és jól megalapozta a hangulatot. A három előadó végig a színpadon volt, és a bábok, eszközök jól megtervezett mozgatása mellett színészi és hangszeres játékukkal is nagymértékben emelték az előadás színvonalát. A gyerekeket interaktív módon bevonták a mese folyamába, ami igen csak fokozta a jó hangulatot, és lekötötte a figyelmüket.
Úgy gondolom, hogy a bábszínház végig nagyon érdekfeszítő volt a gyerekek számára, és élményekkel gazdagodva jöttünk vissza az óvodába. Reméljük lesz még hasonló programban része óvodásainknak.

Borsodnádasd, 2019. 11. 22.
Érsekné Kovács Mária
óvodapedagógus
Kirándulás az ÖKO Parkba
Borsodnádasdi Mesekert Óvoda
3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 11.
Tel.: 06-48-442-042 OM azonosító: 201893
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett
EFOP-3.1.3-16-2016-00001
Társadalmi felzárkózás és integrációs köznevelési intézkedések támogatása
„Esélyteremtő óvoda”
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
FELJEGYZÉS
Kirándulás az ÖKO Parkba
2019. június 6.
A tevékenységet megelőző héten, a gyerekekkel közösen, megbeszéltük, hogy mit szeretnének játszani, tevékenykedni a parkban. Ezeket az ötleteket ábrákkal lerajzoltuk egy nagyobb lapra, amit aztán kitűztünk a faliújságra.
Az óvoda udvarán megfigyeléseket végeztünk, illetve beszélgettünk a tavasz végi, nyár eleji időjárásról, a természet változásairól, a környezetvédelemről és városunk nevezetesebb kiránduló helyeiről. Ezekhez a témákhoz kapcsolódva tájképeket rajzoltunk és festettünk, fákat mintáztunk és barkácsoltunk, madarakat hajtogattunk, szélforgót készítettünk. A tevékenységek közben verseltünk, énekeltünk, mondókáztunk, énekes és más mozgásos játékokat játszottunk. Ezek a tevékenységek jól motiválták és felkészítették a gyerekeket a kirándulásra. A gyerekek ötleteit, az indulás előtt pár nappal, továbbgondoltuk, összevetettük a felnőttekével. A tervezésnél figyelembe vettük a csoport életkorát, fejlettségét, érdeklődését, a park adottságait, a rendelkezésünkre álló játékokat.
A kirándulás napján izgatottan várták, hogy elinduljunk. A sorba állás most sokkal gyorsabban ment, mint máskor. A menet közben betervezett rövid megfigyelések, játékok, éneklések segítették a pihenést, a ráhangolódást és az összetartozás érzésének erősítését, az örömszerzést.
A megérkezést követően, egy rövid pihenő után, került sor a közös játékokra, természetesen önkéntesen. A szép környezetben aktívan, örömmel vettek rész a tervezett mozgásos tevékenységekben. Körjátékokat, egyéni és váltó versenyeket szerveztünk a gyerekeknek. Hallgattuk a madarak hangját, a szél zúgását. Az ügyesebbek repülőt hajtogattak és reptettek
Ezek után pedig a park bejárására, megfigyelésekre, ill. igény szerint más, párhuzamosan is végezhető tevékenységekre (pl. rajzolás, díszítés, satírozás, röptetés, valamint egyéni, páros és mikro csoportos formában végzett mozgásos tevékenységek) került a sor.
A sok mozgás, tevékenység után, jól esett a tízórai elfogyasztása és a folyadékpótlás.
Amíg tízóraiztak a gyerekek, időközben eleredt az eső. Szerencsére a parknak van egy nagy, fedett, padokkal és asztalokkal is ellátott területe, ahol várakozhattunk az eső elállásáig. A gyerekek ezt a helyzetet is nagyon élvezték. Ez idő alatt sok spontán tevékenység (pl. megfigyelés, éneklés, verselés, vonatozás, közösen végezhető játékok.) is megvalósult.
Amikor az eső elállt, elérkezett az idő a vissza menetelre. Indulás előtt elpakoltuk magunk után a szemetet, bepakoltunk a hátizsákokba, táskákba. A kisebbek között voltak olyanok, akik már egy kicsit elfáradtak, és nem figyeltek oda kellőképpen ezekre a dolgokra.
Az úton nagyon kellett figyelnünk a csúszós, sáros felületekre. Szerencsékre elég szárazon és balesetmentesen érkeztünk meg az óvodába.
A gyerekek jó élményekkel gazdagodtak a kirándulás alkalmával, nem szegte kedvüket az eső. Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva mentek haza az intézményből.
Borsodnádasd, 2019. június 6.

A Borsodnádasdi Mesekert Óvoda bemutatása
Borsodnádasdi Mesekert Óvoda 3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 11.
Óvodakód: BO1206
1. Az óvodai / kisgyermekkori nevelés története a településen
A borsodnádasdi kisgyermekkori nevelés történetéhez, szorosan hozzátartozik a település sajátos két központúsága, társadalmi berendezkedése.
A háborúk előtti időszak
Telep
A 19. század második felében a település életében a földtagosítás (birtokaprózódás, nadrágszíjparcellák megjelenése) mellett a másik döntő jelentőségű eseménynek az ipar megjelenése számított. A lemezgyár megnyitásától kezdve, közel 125 éven át, meghatározó részévé vált a település és a környék gazdaságának.
Az őslakók és a betelepülők együttélése különleges, az ország más tájaira nem jellemző közéletet, településszerkezetet eredményezett. A vasasszakmához értő szakemberek zöme kezdetben Magyarországon kívülről érkezett. A fejlődés jól tükröződik a munkáslétszám emelkedésében is.
A gyártulajdonos Rimamurány- Salgótarjáni Vasmű Rt. vállalatai között a nádasdi gyár, Ózd és Salgótarján után a hazai vasipar egyik legjelentősebb üzemévé fejlődött, az 1920-as években csak "felsőborsodi Ruhr-vidéknek" nevezett tájon.
Az 1880-as évektől kezdve tehát megkezdődött a falu és a térség lakosainak iparba vándorlása. (Úgy elaprózódtak a birtokok, hogy nem lehetett belőlük megélni, így a környező falvak parasztjai kénytelenek voltak munkát vállalni az iparban; a termelés növekedésével szükség lett több segéd- és betanított munkásra, napszámosra is.) Adatok bizonyítják, hogy a századforduló körül a lemezgyár munkaerő-szükségletének zömét már a környező magyar települések lakossága biztosította. Ezek az emberek azonban kétlakiak voltak, a gyárba csak bejártak és otthon laktak, nem a Rima által biztosított lakásokban.
A Rima legendás szociálpolitikája következtében, jelentős munkás jóléti intézkedések születtek, melyek a polgárosulás irányában mozdították el a közéletet: lakótelepek, Gyermek Segélyező Nőegylet. Óvoda ezért a település telepi részében, az ún. Lemezgyári városrészben jött létre. Az ekkoriban megalakított óvodát azonban a történelem szele – a második világháború - elfújta.
Falu
A település lakói a palócság, a keleti palócok vagyis a barkók voltak. Őket tipikus nagycsaládi rendszer jellemezte. A nagycsaládot, ezt a rokonsági és gazdasági egységet a palócföldön „had”-nak nevezték. A néprajzi kutatások szerint Nádasd szintén „hadas” településnek számított, az „összetelepülés” sajátos formájaként számon tartott „hadas udvarok” jellemezték, ahol nagycsaládok – déd- és nagyszülők, szülők, gyermekek éltek együtt.
Ennek az együttélési formának köszönhetően azonban nem volt szükség a kisgyermekek intézményes elhelyezésére, az óvodára.
A háború utáni időszak (szocializmus korszaka)
1946. december 1-jével a többi nagyvállalathoz hasonlóan a RIMA-t is államosították. Nagy lendülettel indult meg az iparosítás. Jelentősen megnövekedett az iparban foglalkoztatottak létszáma. Borsodnádasd aktív keresőinek 74 százaléka már 1960-ban az iparban dolgozott, ami a település jelentős társadalmi átrétegződését mutatja.
A társulathoz tartozó telepi munkáslakások pedig az állami vállalattá alakult gyár tulajdonába kerültek.
A korszak elején két önálló, nagyközségi tanács által működtetett óvoda volt a településen.
Telep: Táncsics úti Óvoda
A Lemezgyári városrészben laktak a gyár közép és felső vezetői, szakmunkás generációk. Az ő gyermekeiknek a régi Rima gyárigazgatói lakást alakították át három csoportos óvodává, az épülethez az öltöző és a konyha részt toldották hozzá. A későbbiekben az épületben változás nem történt. Az intézményben szakképzett óvónők foglalkoztak a gyerekekkel. Munkájukat dajkák segítették – 3 fő, és főzőkonyhával annak kiszolgáló személyzetével is rendelkeztek - 1 szakácsnő, 2 konyhalány. Itt már ekkor is volt vezetékes víz és csatornázás.
Az intézményt a nagyközségi tanács működtette, de a történelmi hagyományoknak megfelelően a Lemezgyár folyamatosan patronálta. Az óvoda karbantartását, szépítését a Gamesz dolgozói mellett gyári szocialista brigádok végezték el, un. „kommunista” műszakban. Játékokat készítettek lemezből – buszt, gombaházikót, mászókát -, festették, medencét építettek és annak meleg vizét is a gyár biztosította az épület fűtése mellett. Szakmailag önálló, munkáltató az óvoda vezetője volt, de pénzügyileg, bérgazdálkodásban a nagyközségi tanácshoz tartozott.
A gyermeklétszám magas volt, hiszen a környező településről bejáró irodisták, munkások, és fizikai munkát végző nők gyermekei is jártak ide, a faluból, Mocsolyás városrészből bejáró dolgozók gyermekeivel együtt. Homogén csoportok működtek.
A nyitvatartás a gyári műszak váltáshoz igazodott, már reggel 5.30-kor nyitottak és délután 3 óráig voltak nyitva.
A napirend hasonló volt a maihoz, de a nagyon korán érkező gyermekeket még lefektették. A pedagógiai program az szocializmusban elfogadott Óvodai nevelés országos alapprogramja volt.
A gyári vezetőkből „elit”-ből álló szülők elvárták az intézménytől, hogy minden évben nagy, színpadon bemutatott évzáró-ballagó műsort adjanak elő az óvodások, mesedramatizálásokkal, tánccal, versekkel stb. Ehhez a díszletek elkészítésében szintén a gyári dekoratőrök – anyagban, és elkészítésben is - nagy segítséget adtak az intézménynek. Fontos volt, hogy a szülők elvárt magas színvonalának megfelelő műsort tanítsanak be a gyerekeknek az óvodai dolgozók. Ez így volt, egészen a rendszerváltásig.
Falu
A szocialista korszakban a település falusi része is látványosan fejlődött, mivel itt is megjelentek azok az intézmények, amelyeket korábban a társulat csak a telepnek biztosított. Óvodát, postát, művelődési házat nyitottak a faluban, bővítették az általános iskolát, javultak a lakáskörülmények.
Köztársaság úti Óvoda
Az óvodát 1948-ban alapították. Működtetője a nagyközségi tanács volt. Kezdetben a maihoz képest mostoha körülmények között működött: kinti vécékkel, szilárd tüzelésű kályhákkal és egy csoporttal.
1963-ban volt nagy felújítás, amikor vezetékes víz, csatorna kiépítésére került sor és az épület bővítésére. Ekkor lett az óvoda 3 csoportos. A központi fűtés beszerelése 1977-ben volt.1982-ben bővítették az udvart 180 négyzetméterrel.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás után megszűnt a KGST, súlyos gazdasági válságba került a Lemezgyár működése és 129 éves története 1993-ban ért véget, végleg lakat került a kapujára. Ennek következtében sok ember elvesztette a munkáját, családok tömegesen költöztek el a településről. Sok idős ember, és cigány család maradt a településen.
2. Az óvoda létszám mutatói
|
ÉVEK |
Település rész |
NÉPESSÉG (fő) |
ÓVODÁSOK SZÁMA (fő)) |
ÓVODA- |
CSOPORTOK SZÁMA |
|||
|
1960 |
Telep |
4285 |
70-80 |
3 | 3 | |||
|
Falu |
90-100 |
3 | 3 | |||||
|
1970 |
Telep |
4595 |
70 |
3 | 3 | |||
|
Falu |
110 |
4 | 3 | |||||
|
1980 |
Telep |
4381 |
75 |
3 | 3 | |||
|
Falu |
110 |
7 | 3 | |||||
|
1990 |
Telep |
3874 |
55 |
4 |
1995 után 2 |
2 |
1995 után 1 |
|
|
Falu |
85 |
5 |
1995 után 4 |
3 |
1995 után 2 |
|||
|
2000 |
Telep |
3592 |
29 |
2 | 1 | |||
|
Falu |
57 |
4 | 2 | |||||
|
2011 |
Egyesített óvoda |
3169 |
98 |
6 | 3 | |||
|
2017/18 |
Egyesített óvoda |
3176 |
95 |
6 | 3 | |||
3. Az óvoda elhelyezkedése
Óvodánk Magyarország Észak-keleti részén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fekvő városban, Borsodnádasdon található. Településünk a Bükk-hegység lábánál völgyben épült, melyet erdők vesznek körül. E kedvező természeti adottságokkal bíró városközponti (Falu), részében található az intézményünk.
Borsodnádasd, az óvodától távolabb eső, Lemezgyár és Mocsolyás városrészből autóbusszal, személyautóval, kerékpárral, esetleg gyalogosan is könnyen megközelíthető az intézményünk. A kerékpáros közlekedést kerékpárút is elősegíti, gyorsítja. A járdák a központi részeken jó állapotúak, a perem részeken a közeljövőben fogják felújítani azokat.
4. Az épület
2009-2010-ben a fenntartó az iskola B épületét felújítatta és a két óvodát összeköltöztette egy három csoportos óvodának. Az épület megfelelő komforttal, infrastruktúrával, - a közegészségügyi előírásoknak megfelelő feltételekkel rendelkezik.
A fűtésrendszer központi gáz kazán. A villamos hálózat a kor követelményeinek megfelel. A világítás minden helyiségben neon lámpatestekkel, armatúrákkal történik. Az épület rendelkezik folyóvízhálózattal és csatornarendszerrel. A melegítőkonyhában gáztűzhely található. Wifi hálózattal még nem rendelkezik az intézmény, jelenleg kábel biztosítja az internet elérhetőségét egy számítógépen keresztül.
A 2010-es átadás után szép, új óvodát kaptunk, új bútorokkal, berendezésekkel, mind a három csoport rendelkezik saját mosdóval és öltözővel. A 61 m2-es jól felszerelt tornaszoba biztosítja az óvodai élet minden fázisában a kisgyermekek mozgásigényének kielégítését, harmonikus, összerendezett mozgásának kifejlesztését.
Az épületben található vezetői iroda, orvosi szoba: mosdóval WC-vel és zuhanyzóval, előtér, és melegítő konyha, raktár, folyosók, valamint személyzeti öltöző, mozgáskorlátozott mosdó WC-vel, és még 3 mosdó, WC-vel, ebből egyben zuhanyzó is van.
Az udvar három különböző jellegű talajfelületei (betonos, füves, sóderes) más-más célt szolgálnak, többféle tevékenységre adnak lehetőséget. A sóderes, (ütés csillapítóként szolgál) felületen, találhatóak a nagy játszótéri játékok: 3 csúszda, 3 hinta, 5 mászóka, 2 fedett homokozó. Az udvarnak vannak napos és árnyékos részei, de az utóbbi területek növelése még szükséges lenne.
5. Felszereltség és tárgyi környezet
A csoportszobák felszereltsége nagyon megfelelő, bútorzata, berendezése új, esztétikus, fából készült, dekoratív, jól szolgálja a gyermeki tevékenységeket. Az egyéb helyiségek bútorzatának többségé is új, esztétikus, fából készült. Itt a felszereltség megfelelőnek mondható. Az orvosi szoba sajnos nem rendelkezik megfelelő elkülönítő bútorokkal. A gyermeköltözők polcai igen régiek, elavultak, ezért a közeljövőben ezek cseréje esedékes.
A csoportszobák gyermekjátékokkal, fejlesztő játékokkal, eszközökkel jól ellátottak,
de a magas csoportlétszámok miatt nagy igénybevételnek vannak kitéve, ezért rövidebb időn belül megkopnak (autók, babák…). Udvari játékokkal is jó az ellátottságunk, mind a játszótéri eszközök, mind a mobil, betonos részen használható eszközök. A z udvari fa játékok azonban már kissé megkoptak. A tornaszobánk jól felszerelt. Rendelkezik bordásfalakkal, Greiswald rendszerrel, TINIKONDIK-kal, Mozgáskotta eszközeivel, labdákkal, egyéb kiegészítő eszközökkel.
Szakkönyvtárunk feltöltése folyamatosan történik. A beszerzéshez a költségvetési kereteinket, pályázati használunk fel.
Az óvodavezető rendelkezik egy számítógéppel,amelyhez internet hozzáférés biztosított és egy fénymásolóval, a nevelő szoba egy fénymásolóval. Rendelkezünk még videokamerával, CD, DVD lejátszókkal, diavetítővel, aszalógéppel, kukorica-pattogtatóval, videomagnókkal, TV-vel.
Az óvónők jelenleg laptopjaik segítségével próbálják biztosítani a gyerekek számára az IKT eszközt. Rendelkezünk még egy „kakóbiztos” gyermek számítógéppel, amelynek sajnos technikai problémája van. Wifi hálózattal még nem rendelkezik az intézmény.
6. Személyi feltételek
Dolgozóink létszáma a 2017/2018. nevelési évben: 11 fő
Óvodapedagógus: 6 fő
Pedagógiai asszisztens: 1 fő
Dajka: 3 fő
Gondozónő és takarító: 1 fő
Munkaköri beosztás szerinti megoszlás az óvodapedagógusok körében
Intézményvezető: 1 fő
Intézményvezető helyettes: 1 fő
Óvodapedagógus: 4 fő
Óvodapedagógusaink végzettsége és szakképzetsége a 2017/2018. nevelési évben:
Főiskolai végzettséggel rendelkező óvónő: 6 fő
Szakvizsgával rendelkező óvónők: 3 fő
Óvodavezetői szakvizsgával rendelkező: 2 fő
Fejlesztő pedagógus szakvizsgával rendelkező: 1 fő
Főiskolai végzettséggel rendelkező óvodapedagógus: 3fő
A pedagógusok átlagéletkora a 2017/2018. nevelési évben: 46 év
A pedagógusok pedagógus munkakörben töltött éveinek átlaga a 2017/2018. nevelési évben: 26 év
A pedagógusok besorolás szerinti elosztása a 2017/2018. nevelési évben: Pedagógus II.: 2 fő
Pedagógus I.: 3 fő
Gyakornok: 1 fő
A továbbképz ések száma az elmúlt 5 évben 2012.09.01-től számítva:
Ebben az időszakban összesen 16 db tanúsítvány szereztek a pedagógusok. A felsorolt továbbképzések közül több képzésen nemcsak egy pedagógus vett részt.
A nevelőtestületből egy fő a továbbképzési kötelezettség alól már fel van mentve.
A továbbképzések jellege az elmúlt 5 évben 2012.09.01-től tekintve:
- „Gyermekeink védelmében” - két alkalom
- „Projektpedagógia alkalmazása hátrányos helyzetű gyermekek integrált nevelésében”
- „IPR vezető képző”
- IPR pedagógus továbbképzés „Esetmegbeszélés”
- „A mozgás kiemelt szerepe a gyermek fejlődődésében, az óvodai hátránycsökkentésben, a fejlesztés beépítése a pedagógiai programba”
- „ETKA-Jóga egészségmegőrző, erőgyűjtő és – fejlesztő módszer a felnövekvő nemzedék egészségének, testi, szellemi frissességének kialakítására, megőrzésére, a körülményeinkhez való alkalmazkodás és állandó továbbfejlődés igényének kifejlesztésére”
- -„Az egyéni bánásmód és a hátránycsökkentés speciális módszertana az óvodában, a fejlesztés beépítése a pedagógiai programba”
- -„ Romapedagógia” (cigány-kultúra és népismeret)
- „Intézményi önértékelés, tanfelügyeleti ellenőrzés”
- Az intézmény adatfeltöltési felelősök az intézményekben informatikai képzés”
- A minőség napja – Önértékelési szakmai nap
- „Óvodai esélyteremtő intézményfejlesztési program és eszközrendszer”
A nevelő munkát segítők száma az elmúlt 5 évben?: 6 fő
A nevelő munkát segítők munkakör szerinti elosztása:
|
Munkakör |
Létszám |
|
Óvodatitkár |
0 fő |
|
Dajka – vagy gondozónő és takarító együtt |
3 fő |
|
Pedagógiai asszisztens |
1 fő |
|
Közfoglalkoztatott |
2 fő |
7. Szervezeti működés
1983. február 1-jén került sor a település két önálló óvodájának összevonására. Az 1985-ös törzskönyvben az óvoda székhelyének neve: Borsodnádasd Nagyközségi Tanács VB Napközi Otthonos Óvodák Központi Óvodája. Szakmailag önálló, munkáltató a központi óvoda vezetője volt, de pénzügyileg, bérgazdálkodásban a nagyközségi tanácshoz tartozott. A Lemezgyári városrészben a tagintézmény neve: Táncsics úti Napközi Otthonos Óvoda.
Telep: Táncsics úti Tagóvoda
A telepi óvodások száma jelentősen csökkent, ezért 1993-ban két részben osztott csoporttal működött tovább, melegítő konyhával és a szükséges személyzettel. Megszűnt a gyár óvodát patronáló tevékenysége.
Újabb változásra 1995-ben került sor, amikor 1 osztatlan csoport működését engedélyezte az önkormányzat. Változott az óvodai sz emél yz et is: 1 óvodapedagógus, 1 fő tagóvoda vezető, 1 fő dajka, 1 fő konyhalány.
Falu: Összevont Napközi Otthonos Óvodák Központi Óvodája
Jelentős változásra 1995-ben került sor, amikor 2 csoport működését engedélyezte az önkormányzat. Az önkormányzat nehéz anyagi helyzete miatt a nevelőtestület a Tevékenységközpontú Óvodai Pedagógiai Program implementációjátfogadta el, a cigány gyermekek számának emelkedése miatt osztatlan csoportok szervezése mellett döntött.
Változott az óvodai személyzet is: 4 óvodapedagógus, ebből 1 fő óvodavezető, 2 fő dajka, 1 fő konyhalány.
A kétezres évektől folyamatosan emelkedett a gyermeklétszám – a betelepülő cigány családok következtében, ezért a fenn tartó először a férőhelyek számát megemelte 75-re, majd 90-re, engedélyezte a + 20 % felvételét is.
Szakmailag önálló , munkáltató a központi óvoda vezetője volt, de pénzügyileg, bérgazdálkodásban az önkormányzathoz tartozott.
Nyitva tartás is megváltozott 1998-ban 5.30 helyett 6.00-16.00 óráig tart nyitva.
2007. szeptember 1-től a fenntartó döntése alapján megalakult a Borsodnádasdi Általános Művelődési Központ, melynek tagjai az
- Összevont Napközi Otthonos Óvodák:
ÁMK Napközi Otthonos Óvoda Intézményegység Táncsics út, amely továbbra is a Köztársaság úti központi óvoda tagintézménye maradt,
ÁMK Napközi Otthonos Óvoda Intézményegység Köztársaság út,
- Móra Ferenc Általános Iskola,
- Művelődési Otthon.
Az óvoda működését ez annyiban változtatta meg, hogy nagyobb lett a nevelőtestület, a munkatársi közösség, a vezető, a munkáltató az iskolaigazgató lett, aki az Általános Művelődési Központ (ÁMK) igazgatója is volt egyben.
2009. szeptember 1-jén az ÁMK Napközi Otthonos Óvoda Intézményegység Táncsics úti tagóvodát telephellyé minősítették,
2010. szeptember 1-jén egyesült a két óvoda ÁMK Napközi Otthonos Óvoda Intézményegység maradt a neve. Az óvoda nevelő munkája az összevonás után mélységében nem változott meg. A szokásrendszereket kellett összefésülni. Tartunk a szülőknek nyílt napokat, az óvodásoknak egészségnapot, kirándulást a helyi ÖKO Parkba, Gyermek heti rendezvényeket.
2013-ban megszűnt az ÁMK, az óvoda visszakapta önállóságát és Borsodnádasdi Mesekert Óvoda néven működik tovább. A fenntartó továbbra is Borsodnádasd Város Önkormányzata, munkáltató pedig az óvoda vezetője lett.
8. Amire büszkék vagyunk
- Az óvodánkban családias légkör uralk odik. Ismerjük a gyermekek szüleit, és törekszünk a szülőkkel való jó kapcsolat kiépítésére.
- Szívesen jönnek dolgozni in téz ményünkbe óvodapedagógusok vagy más beosztásban dolgozók.
- Nagyon jó a kapcsolatunk az isk olával . Közös Óvoda-Iskola átmeneti programot működtettünk, amelynek keretében több alkalommal is átjönnek az iskolások az óvodába – Mikulás, Gergely járás-iskolába hívogató, az ovisok mennek az iskolába, közös tornára Márton nap közeledtével, iskolások Karácsonyi műsorát csodálják meg az óvodások. Ez a program sorozat ma is működik.
- Jó kapcsolatain kat ápoljuk a fenntartóval, az egészségügyi szolgáltatókkal (orvos, védőnő) és a Szociális Alapszolgáltató Központtal, valamint a Közösségi Házzal.
- 2007-ben volt az első sikeres IPR-es pályázatunk , melyre egészen 2014-ig eredményesen pályáztunk. Az óvoda eszközállománya, fejlesztő játékai, eszközei jelenetős mértékben bővültek, számos kiránduláson is részt vettünk ebben az időszakban – Nyíregyházi Állatpark, Fővárosi Nagycirkusz, Veresegyházi Medvepark, Miskolc-Lillafüredi Mikulásvonat, Szilvásváradi Szalajka völgy, számos helyen több alkalommal is voltunk, jártak a gyerekek uszodába is.
- 2008-ban egy csoportban bevezetésre került a Kompetencia alapú Óvodai Programcsomag (TÁMOP 3.1.4), melynek ötéves fenntartása ebben a csoportban sikeresen magvalósult. Az óvoda eszközállománya, fejlesztő játékai, eszközei ebben az időszakban is jelenetős mértékben bővültek.
- Csoportszobáin kra , tornaszobánkra – melyek ízléses, esztétikus, jól felszerelt környezetet biztosítanak óvodásaink nevelésére.
A JÖVŐ
A lakossági nyilvántartó, és a védőnő adatai szerint az elkövetkezendő években a gyermeklétszám jelentős mértékben nem fog csökkenni, egy kicsit ingadozni fog.
Ezért az Önkormányzat sikeresen pályázott az óvodabővítésre, így az intézményünk 2 újabb csoporttal, nevelő szobával, só szobával, egyéb kiegészítő helyiségekkel fog bővülni. A munkálatokat várhatóan még 2018-ban megkezdik.
Ennek következtében a magas, 30 fős csoportlétszámok megszűnnek, és az óvodapedagógusoknak több lehetősége lesz, az egyéni fejlesztő munkára.
Borsodnádasd város bemutatása
Borsodnádasdi Mesekert Óvoda Óvoda
kód: BO1206
Készült: 2018. május 6.
1. A település földrajzi elhelyezkedése
Borsodnádasd Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Ózdi járásban, a megyeszékhelytől 70 km-re, a járásszékhelytől 13 km-re található, a Hódos-patak völgyében, tagolt dombsági területen. Földrajzilag a Heves-Borsodi-dombság, az Upponyi hegység és a Bükkhát találkozásánál lelhetjük meg.
Fekvése a megyén belül erősen excentrikus, mivel Borsodnádasd a megyehatáron fekszik. A fővárostól 140 km-re található, nagyjából 2 órás autóútra. Megyén belüli excentrikus fekvését igazolja az is, hogy közelebb fekszik Egerhez (35 km) és Salgótarjánhoz (55 km) is, mint Miskolchoz. Borsodnádasd a megye 23. legnépesebb városa, népességével csupán 6, gazdaságilag kisebb teljesítményű várost (Cigánd, Abaújszántó, Sajóbábony, Rudabánya, Gönc, Pálháza) előz meg A járás 5. legnagyobb települése, ez az Ózdi járás területének 7,28%-át jelenti. Hegyekkel. erdőkkel körülvett völgyekben, szép természeti környezetben fekszik.
2. A népesség
a) Létszámadatok
1960: 4285,
1970: 4595,
1980: 4381,
1990: 3874,
2000: 3592,
2011: 3169,
2015: 3204,
2017: 3176 fő.
A város népessége az Ózdi járáshoz, valamint a megyéhez képest kisebb mértékben csökkent, és 2015-re a 2005. évinek közel 94%-át érte el, míg az Ózdi járásban 89,66, a megyében 91,01%-át.
b) A létszám változás okai
Mind az elvándorlás, mind az odavándorlás folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, amelyek egyenként egy-egy negatív demográfiai következményre vezethetők vissza. Az odavándorlás csökkenésében a város és térsége népességmegtartó erejének gazdasági és tőkevonzó képességének alacsony szintjét kell látni. Mivel a térségben is egyre kevesebb az aktív és fiatal, munkaképes korú személy, így a beköltözések száma emiatt is csökken. Az elvándorlás csökkenésének ugyanez az oka, miszerint a térségben jószerivel már csak azok maradtak, akik tudás- vagy képességbeli hátrányuk miatt nem tudtak vagy nem akartak elmenni a városból a jobb élet reményével kecsegtető megyékben vagy idegen országokba. A város vezetése az elmúlt években intézkedések sorát hozta meg azért, hogy a település népességmegtartó képessége erősödjön, ez azonban (legtöbbször nem az önkormányzat hibájából) az adatok tükrében csak részlegesen sikerült. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a városban több olyan év is volt, amikor a migrációs egyenleg pozitív volt. Ez sem az Ózdi járásban, sem a megyében nem volt jellemző, így a települése migrációs egyenlege mindenképpen okot ad a bizakodásra. Az elvándorlások számának további csökkentése és az odavándorlások számának emelése a település jövőjét is befolyásoló demográfiai feladat.
A városban 2005 és 2015 között összesen 190 terhesség megszakítást hajtottak végre. Az adatok alapján kijelenthető, hogy abortusz nélkül a természetes népességfogyás üteme a jelenlegi harmadára mérséklődne.
c) A korfák alakulása - 2015-ben a lakosság
0-14 éves: 490 fő,
15-19 éves: 155 fő,
20-29 éves: 440 fő,
30-39 éves: 415 fő,
40-49 éves: 397 fő,
50-59 éves: 395 fő,
60-64 éves: 185 fő,
65 év felett: 600 fő.
A népesség összetétele kapcsán a következők mondhatók el:
2015-ben a lakosság 15,04%-a volt 15 éven aluli, ez kismértékű, emelkedés a 2005. évihez képest.
A 15-59 éves, aktív korú népesség aránya 10 év alatt 1,2%-kal csökkent, 2015-ben a teljes népesség 59,06%-át tette ki. A 60 év feletti népesség aránya ez idő alatt több, mint 2%-kal emelkedett, és 2015-ben a népesség 25,90%-a volt.
A kormegoszlást vizsgálva szembetűnő a 30-60 év közötti korosztály erős férfitöbblete. Ez a város történelmi adottságaival van kapcsolatban, mivel a város és környékének bányáiban, ipari üzemeiben zömmel férfiak dolgoztak. Ez a réteg jelenleg a munkalehetőségek hiányában mély egzisztenciális válsággal kénytelen szembenézni. A 60 év felettiek esetében itt is jelentkezik a már hagyományosnak mondható nőtöbblet. A városban élők átlag életkora a KSH adatai alapján 40,89 év. A lakónépesség aránya a városban az állandó népesség kb. 99%-a, vagyis nagyjából azonos mértékben van jelen a településen a lakó és az állandó népesség. Ez azt igazolja, hogy a településen lakcímmel rendelkezők mindennapos tartózkodási helye is Borsodnádasd. Ezzel szemben a járásban az állandó népesség 93,56, a megyében 95,57%-át teszi ki a lakónépesség, vagyis a lakosok egy része csak bejelentett lakcímmel rendelkezik, az elvándorlás miatt a lakóhelyük távol található.
d) A születések és halálozási mutató egy év viszonylatában
Az élve születések száma a településen hosszabb időtávot nézve nem csökkent, addig a halálozások száma a 2008. évtől szignifikánsan elkezdett mérséklődni, Ennek eredménye, hogy Borsodnádasdon a természetes népességfogyás üteme a 2005. évi alig 45%-ára zsugorodott, ami mindenképpen örvendetes tény. Ugyanezen idő alatt az Ózdi járásban a népességfogyás üteme a 2005. évi 47%-a, a megyében pedig 87%-a lett, vagyis mind a megyénél, mind a járásnál jobb eredményt produkált e téren a város. Különösen örvendetes tény demográfiai szempontból az élve születések számának 2011 óta tartó folyamatos trendszerű emelkedése.
3. Közlekedési viszonyok
A várost nem érinti sem autópálya, sem egyszámjegyű főút, ezeket kb. 1 órás autózással lehet elérni a településről. Jelenleg folyamatban van a 21-es főút Hatvan – Salgótarján közötti szakaszának korszerűsítése és négy nyomsávosítása, valamint a 23. és 25 sz. főutak elkerülő szakaszainak fejlesztése is, ami javítani fogja Borsodnádasd elérhetőségét is. A városban nincs vasútállomás, a legközelebbi Ózdon található, de itt csak személyvonatok állnak. A legközelebbi olyan vasútállomás, ahol InterCity vonatok is megállnak, Miskolcon közel másfél órányi autóútra található. A legközelebbi repülőtér a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, de ez közel 2 órás autóúttal érhető el a városból, ami hátrányt jelent a légi közlekedés kiaknázása szempontjából. Érdekesség, hogy a Szlovákiában található Kassai Nemzetközi Repülőtér 10 km-rel közelebb van a budapestinél.
Borsodnádasd az alábbi országos közutak találkozásánál alakult ki:
– Bánréve kétszámjegyű főút
– Bélapátfalva összekötő út
A 25-ös számú főközlekedési útból a város közigazgatási területén ágazik ki a 2507 számú összekötő út, amely a Bükk nyugati oldalának településeivel teremt kapcsolatot. Látható, hogy Borsodnádasd regionális és térségi jelentőségű utak metszéspontjában fekszik.
Közúti közösségi közlekedés: A viszonylatok alapján a városból az Észak- magyarországi régió jelentős része elérhető, így közvetlen eljutási lehetőség van Miskolcra, Salgótarjánba, Egerbe, valamint Bélapátfalvára is. Hétköznap napi 11 közvetlen járat teremt kapcsolatot a fővárossal. A városból összesen 28 településre lehet eljutni, ennek 21,43%-ára 15 percen, 32,14%-ára 30 percen belül, vagyis a települések harmada fél órán belül elérhető. Két óránál nagyobb távolságra egyedül Budapest található. Hátrányt jelent, hogy nincsenek jelen a vertikális viszonylatok, így a közeli Balaton község felé, Heves megye irányába (2010 óta, amikor a fél útpálya az esőzések miatt leszakadt) nincsenek közvetlen járatok, csak kerülő útirányon érhető el. A helyközi tömegközlekedést az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (egykori Borsod Volán) látja el. A helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási feladatokat az Önkormányzat megbízása alapján az ENITA-Busz Kft. látja el. A járatok a város területén belül, a Városközpont és intézményeinek érintésével, az Engels-telep és a Lemezgyári városrész (Petőfi tér) között közlekednek, megkönnyítve ezáltal a település központi intézményi területeitől távol élőknek is a szolgáltatások elérését. A kerékpáros közlekedést segíti a Borsodnádasd és Ózd közötti hajdani iparvasút nyomvonalán, teljes hosszában kiépített burkolt kerékpárút. A kerékpárforgalmi létesítményt településközi munkába járáshoz alig használják, elsősorban településen belüli forgalom lebonyolításában van meghatározó szerepe. Parkolás: a városközpontban a középületek, boltok és nagyobb szolgáltatók előtt összesen 112 db, a Lemezgyári városrészben, és a temetőknél pedig 30 db parkolóhely található, amelyek ingyenesek.
4. Megélhetési viszonyok
a) Munkalehetőségek az 1960 -as évektől napjainkig
Bár a település a kutatások szerint az ősidők óta lakott, oklevélben pedig már 1327-ben is említik, a XIX. századig neve nem volt ismert. Ismertségét a XIX. század első harmadában a környéken talált barnaszénvagyon, valamint az erre épülő ipari termelés alapozta meg.
1864-ben alakult meg a Nádasdi Vashengergyár, amely több, mint 120 évig meghatározta a település életét, identitásában pedig mind a mai napig meghatározó tényező. A város korábban magyar etnikumú paraszti közösségből állt, ehhez felvidéki, német és egyéb külföldi (morva, porosz, osztrák) vasipari szakembergárda települt be a vasipari kultúra elterjesztéséért. Ez az együttélés máshol nem tapasztalható települési identitást és településszerkezetet eredményezett. Az üzem később lemezgyárrá alakult át, a Rimamurány – Salgótarjáni Vasmű Rt. ide telepítette teljes lemezgyártó kapacitását. A Lemezgyár 1992-ig működött, mára annak területe erőteljesen leromlott, több épületet elbontottak. A település identitásába azonban beleivódott az üzem működése, bezárásáig meghatározta a település mindennapjait. Működése hozzájárult a település polgárosodásához, munkás lakótelepek építése mellett, nőegylet, három cserkészcsapat, dalárda, színjátszó kör, tűzoltó egyesület és sport egylet is működött.
Az 1950-es, -60-as évektől a rendszerváltásig, azt követően néhány évig működött a Barnaszén bánya, Lapátgyártó üzem, Ötvös üzem, Galván üzem, Varroda, Nyúlszőrme feldolgozó üzem (itt készítették a Dallas film sorozatban szereplő kalapokhoz az alapanyagot), Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, ÁFÉSZ ABC, Cipőbolt, Műszaki bolt, Rövidáru bolt, 4 Fűszer bolt, kisebb vállalkozások – hentes, cipész, autószerelő, fodrászok, zöldségesek, virágboltok, 2 Óvoda, 2 Általános Iskola, Nagyközségi Tanács, 2 orvosi rendelő, 1 fogorvosi rendelő, 1 gyógyszertár, Öregotthon, 3 templom, 2 Kultúrház, 2 könyvtár, kertészet, 2 presso, 2 kocsma. Ezeken a munkahelyeken, különösen a termelő üzemekben, nemcsak a borsodnádasdi lakosok dolgoztak, hanem a környező településekről is sokan jártak át– Arló, Járdánháza, Borsodszentgyörgy, Domonkos, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Fedémes, Istenmezeje, Balaton, Mikófalva, Bükkszentmárton, Bekölce.
A roma népesség korábban a lemezgyárban segédmunkaerőként dolgozott, a gyár bezárásával, szakképzetlenségük folytán alig kapnak munkalehetőséget.
Borsodnádasd az ország és Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi határvidékén helyezkedik el, a nagyobb gazdasági centrumoktól (a fővárostól és a megyeszékhelyeket tömörítő belső és külső városi gyűrűktől) jelentősebb távolságra van. A periferikus helyzet miatt a település gazdasági súlya lakosságszámához viszonyítva alulértékelt, a magasabb hozzáadott értéket biztosító ágazatok alig vannak jelen. Mára a nehéziparra jellemző termelő üzemek, gyárak bezártak.
A városban ma a legnagyobb foglalkoztató a Városi Önkormányzat : munkahelyet teremt a Polgármesteri Hivatal, Művelődési Otthon és Könyvtár, Szociális Alapszolgáltatási Központ, Varroda, Óvoda, közcélú foglalkoztatás keretében, állatokat tart, és fóliasátrakban és szabadföldön is konyhakerti növényeket termel, virágokat ültet, gombatelepet működtet, kertészetet tart fenn, Molnárkalács házat, Központi konyhát működtet. 2016-ban az önkormányzati intézményekben 41, közfoglalkoztatásban 231, összesen 272 főt foglalkoztatott. A KLIK tartja fenn a Móra Ferenc Általános Iskolát. A városközpontban működik a Korona (volt Sajóvölgye) Takarék kirendeltsége, ami a település legfontosabb pénzügyi szolgáltatója. Ózdi Járási Hivatal Borsodnádasdi Kirendeltség - Okmányiroda, fenntartója az Ózdi Járási Hivatal. Az ipari tevékenységet végzők közül legfontosabb a településen ma is működő PLES ZRT, amely teher autókerekeket gyárt. Dolgozóinak létszáma változó, általában 100 főt foglalkoztat, főként betanított munkásokat. PA-ROL Kft. élelmiszer-ipari feldolgozó és nagykereskedelmi tevékenységet végez. Fő profilja állati eredetű élelmiszeripari termékek előállítása és értékesítése, többek között korszerű zsír- és tepertősütő üzemmel rendelkezik.
ZenX Kft. kályhacsempegyártással, cserépkályha- és kandallóépítéssel foglalkozik, Zsudit pékség, REEL-PEN Kft szigetelőipari alapanyagok gyártásával, UNIÓ-COOP ABC, 2 Élelmiszer bolt, Húsbolt, Beretka pékség mintaboltja amelyek élelmiszer-kiskereskedelemmel foglalkoznak. Szolgáltató ágazatból 2 orvosi rendelő, 1 fogorvos, 1 Gyógyszertár, Idősek Otthona, Mátéhegyi Ökopark, néhány kisebb vállalkozás: Elza Panzió, Pizzéria, Barkács bolt, állateledel bolt, 1 fodrász, 3 kocsma, 2 fizető vendég szolgálat. Mezőgazdasági ágazatban 5 mezőgazdasági jellegű vállalkozás működik, amely az összes gazdasági szervezet 5,68%-a. Az átlagosnál nagyobb mértékben van még jelen a juhtenyésztés, ez a legeltető állattartásra kedvező természeti környezet eredménye. Ugyanez az oka a megyei átlagnál magasabb szarvasmarha részesedésnek is.
b) A családok jövedelem forrásai
Az önkormányzat szerteágazó és jelentős gazdaságfejlesztési tevékenységet végez. A helyi gazdaság működésének javítását több önkormányzati lépés és intézkedés is szolgálja.
Az ipari termelést folytató működő vállalkozások terén a város jelentős helyzeti energiával büszkélkedhet, amely épül a település ipari múltjára, és az itt felhalmozódott szakértelemre.
A szolgáltatások terén viszont a város alulértékelt, Borsodnádasd nem tömörít nagyobb vonzást biztosító lakossági és egyéb szolgáltatásokat, a város e kategóriában működő vállalkozásai szinte kizárólag a településen élőket képesek megszólítani.
A kereskedelmi tevékenységet végzők közül vállalkozás 72%-a élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozik, ami jól mutatja a településen élők egzisztenciális helyzetéből fakadó keresleti jellemzőket.
Az idegenforgalom csekély mértékben, de jelen van a városban, több szálláshely-szolgáltató is működik. 3 szálláshely-szolgáltató található összesen 47 férőhellyel Ezek kizárólag vendégházak, magas kategóriájú szálláshely nem működik a városban.
A járási és megyei átlagnál kissé magasabb a mezőgazdaságban működő vállalkozások részesedése, ami a település fekvésével, környezetével és gazdasági lehetőségeivel egyaránt összefüggésben van.
5. Épített környezet
Borsodnádasd bicentrális szerkezetű település, vagyis két többé- kevésbé egymást kiegészítő funkciójú központtal rendelkezik. A kétközpontúság kialakulása a város történelmi fejlődésével függ össze. A második centrum a volt lemezgyár környezetében, a mai Petőfi tér és környékén alakult ki. Funkcionálisan kisebb értékű, mint a történelmi központ, mivel kevesebb intézményi, szolgáltató és gazdasági funkció tömörült ide, de ezek jól kiegészítik a városközpontban lévő funkciókat. A város történelmi központja az ipari fejlődés előtti agrárgazdasági fejlődés eredménye. Ebben a városrészben a hosszanti kialakítású telkek, hagyományos parasztházas beépítés jellemző. A két központ körül lakóövezetek, a két központi rész között túlnyomórészt ipari, gazdasági terület alakult ki (volt lemezgyár területe).
Az épített környezet konfliktusai, problémái
A város épített környezetében kiterjedt konfliktus- és problémarendszer keletkezett, amely negatív hatással a város belső identitására, imázsára, hátrányosan befolyásolja a település népességmegtartó és tőkevonzó képességét. Ipari termelés felhagyásával és mértékének drasztikus csökkenésével termelő tevékenységet szolgáló épületek amortizálódása. A népességvesztés, elvándorlás miatt egyre több a felhagyott, nem lakott ingatlan, ezeket egyre kevésbé gondozzák, környezetük leromlik, ami a környékbeli ingatlanok értékét is tovább csökkenti. Ugyancsak a lakókörnyezet problémái között említhető a városban több helyen megtalálható alacsony komfortfokozatú telepi lakókörnyezet, amely legtöbbször erősen leromlott állapotú épületekből áll. Több esetben az ingatlantulajdonosok alacsony egzisztenciális helyzete okozza a lakóépületek állapotának romlását. Különösen erősen jelentkezik ez a szegregátumokban, hiszen az itt élők nem rendelkeznek rendszeres munkajövedelemmel az állagmegőrző karbantartások elvégeztetéséhez. A lakáshitelek és/vagy közüzemi tartozások miatt jelzálog, vagy banki teher (sorbanállás) van az ingatlanokra jegyezve, gyakran többszörös értékkel, mint az ingatlan forgalmi értéke. Sok esetben az ingatlan a bank tulajdonába kerül, lakatlan marad, állapota leromlik.
6. Infrastruktúra
a) Humán közszolgáltatások / Oktatás
Az óvodai ellátást a Mesekert Óvoda biztosítja, amely a Köztársaság út 11. szám alatt, 3 csoporttal működik, az iskola felújított B épületében, az intézmény Borsodnádasd óvodás korú gyermekeit fogadja. Az óvoda férőhelyszáma az elmúlt években növekedett, 2005-ben még csak 70 férőhely állt rendelkezésre, 2015-ben pedig már 92 férőhely. Ennek eredménye, hogy javult a kapacitáskihasználtság, mivel 2005-ben még 84 gyermek jutott az akkori 70 férőhelyre (120%-os kapacitás), addig 2015-ben már éppen elegendő volt a férőhelyszám (92 férőhelyre, 92 gyermek). Az utóbbi évek demográfiai adatai alapján további 42 fő férőhelybővítésre van szükség, ami 2 további óvodai csoport indítását indokolja, a kapacitásbővítés a TOP-1.4.1-15 pályázat keretében folyamatban van. Az intézményben 6 óvodapedagógus dolgozik, az óvodabővítéssel további 5 óvodapedagógusra lesz szükség. A hátrányos helyzetűek aránya az elmúlt néhány évben erőteljesen növekedett, 2012-ben 73%-os volt, 2015-ben már 98%-os. A roma népesség aránya meghaladja a 60%-ot. Heti egy alkalommal 3 órában logopédus foglalkozik a beszédhibás gyermekekkel. Egy fő SNI hallássérült gyermekkel mozgásterapeuta és szurdopedagógus foglalkozik. Az Önkormányzat 2010-ben valósította meg ÉMOP-4.3.1/2F- 2f azonosítószámú, 207 millió összköltségű pályázatát. A pályázat eredményeként integrált módon megújult az iskola három épülete, köztük az óvodát befogadó B épület is. Az óvodai ellátás fizikai infrastruktúráját tehát korszerű környezet jellemzi. Az általános iskolai nevelés- oktatás feladatainak ellátását a Köztársaság út 11. szám alatt működő Móra Ferenc Általános Iskola biztosítja. Az iskola nappali rendszerű tanulóinak létszáma 2005 és 2015 között kb. 22%-kal csökkent, 334 főről 261 főre. Még súlyosabb a helyzet a beíratott első évfolyamosok számát illetően, amely 47 főről 34 főre, kb. 28%-kal csökkent. Az intézmény átlagosan 20 fős osztálylétszámmal működik, összesen 13 osztállyal, 8 évfolyamon. Az alsó tagozatosok számának túlsúlyba kerülése a város növekvő, magas termékenységi arányszámmal rendelkező roma népességének térnyerésével van összefüggésben. A 2017/2018-as tanévre beiratkozott első évfolyamos tanulók között már csak roma nemzetiségűek vannak. A hátrányos helyzetűek aránya 2015-ben 60%-os volt.
b) Egészségügy
A településen két háziorvosi, két védőnői körzet található két önálló háziorvosi rendelővel, mindkét körzet Borsodnádasdot látja el. Az I. számú rendelő a városközpontban, a Köztársaság út 19. szám alatt működik.. Az épület bővítésével a védőnői szolgálat is az épületbe tudott költözni. Az I. számú rendelő látja el az orvosi ügyelet szerepkörét is. Az ügyelet az éjszakai órákban, valamint hétvégén működik, és a város mellett illetékességi területe mellett működése Járdánházára és Borsodszentgyörgyre is kiterjed. A II. számú rendelő a lemezgyári városrészben, a Köztársaság út 112. szám alatt található. Fiziotherápiás Szakrendelő is itt működik. A városban 1 Gyógyszertár működik, a Köztársaság út 112. szám alatt, a lemezgyári városrészben. A településen 1 db fogorvosi rendelő található, amely a Köztársaság út 61. szám alatt működik. A településen szemészeti, nőgyógyászati, gyermekgyógyászati és fizioterápiai szakrendelés érhető el, hetente 1 alkalommal, szakorvos kijárásával.
c) Szociális ellátás
Borsodnádasdon 45 férőhelyes Idősek Otthona működik, maximális kihasználtsággal, a Móricz Zsigmond utca 8. szám alatt. Az intézmény fenntartója a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. A településen Szociális Alapszolgáltatási Központ működik, amelynek ellátási területe Borsodnádasd város. A szolgáltató központ többféle ellátási típust kínál: szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, gyermekjóléti szolgáltatás, családsegítés.
d) Közösségi művelődés, kultúra
Borsodnádasd közművelődési feladatait a Köztársaság út 12. szám alatt működő Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár látja el, amely a Polgármesteri Hivatallal közös épületben kapott helyet. A helytörténeti gyűjtemény a volt gyárigazgatói lakásban került berendezésre a Táncsics-telepen. Ez a gyűjtemény legkomolyabb problémája, mivel kiesik a városba látogatók látóköréből, és megközelítése is nehézkes. Az önkormányzat tervei szerint a „Zöld város” projekt részeként a helytörténeti gyűjtemény a városközpontba, a volt jegyzői házba fog költözni. A gyűjteményben az alábbi kiállítások láthatók: zászlóterem, néprajzi kiállítás, lemezgyár-történeti terem, háborús emlékek terme, sportkiállítás, vallásos emlékek terme, galéria, olvasószoba. A művelődési foglalkozásokon résztvevők számának változása is negatív asszociációt feltételez, mivel a városban kétharmados csökkenést regisztráltak. Erőteljesen csökkent az 1 kulturális rendezvényre jutó résztvevők száma. Ráadásul ennek megoszlása is erősen centrikus, mivel a város legnagyobb eseményére, a Molnárkalács Fesztiválra évente ezres nagyságrendben látogatnak ki, a város helyi, specifikus rendezvényei ugyanakkor legtöbbször csak egy szűk réteget képesek megszólítani. A Közösségi Ház és Könyvtár havonta egy alkalommal rendez kézműves házat és táncházat, amelyre 40-45 gyermek jár rendszeresen. Ezen kívül a városban az alábbi események kerülnek rendszeresen megrendezésre: aerobik óra, népdalkör, vallási foglalkozás, időseknek gyógytorna, örömtánc. A könyvtárhasználati adatok alapján elmondható, hogy kölcsönzési szándékkal egyre kevesebben mennek könyvtárba, inkább a számítógéppark használata a divatos.
e) Sport
Borsodnádasd városa kiterjedt sportélettel és megfelelő színvonalú sportolási infrastruktúrával A település füves sportpályája szép természeti környezetben helyezkedik el. A településen horgász egyesület is működik, amely biztosítja a város vízfelületein a horgászati tevékenységet. Ezen kívül Borsodnádasd fitnesz lehetőséggel is rendelkezik (Nádasd Fitnesz).
f) Kereskedelmi szolgáltatások
COOP áruház, Beretka pékség, NT, Húsbolt, kisebb élelmiszer boltok, Barkács bolt. Ezt a 4. pont Megélhetési viszonyoknál részleteztük.
7. A lakosság nemzetiségi összetétele
Borsodnádasdon a népességen belül kissé magasabb arányban van jelen a magyar népesség, mint az Ózdi járás, vagy a megye településein. A legnagyobb nemzetiség itt is, ahogy Északkelet-Magyarország egészére jellemzően, a cigányság, melynek részesedése a megyéhez képest magasabb, a járáshoz viszonyítva ugyanakkor kisebb. Az ipari és bányászati múlt következményeként jelen van csekély lélekszámú németség is. Nyelvhasználatuk magyar.
8. A település ismertsége
Nevezetességek / Hagyományok
Molnárkalács fesztivál
Hagyományosan évente Borsodnádasd Város Napján kerül megrendezésre a Borsodnádasdi Molnárkalács Fesztivál. A sikeres rendezvénynek hagyományt teremtettünk és minden évben, július első hétvégéjén megrendezni kívánjuk. Az országban egyedüli Molnárkalács Fesztivál rendezőjeként, Borsodnádasd az országosan regisztrált fesztiválok között is szerepel.
ÖKO park (kerék-, íjászverseny, motor -, autóverseny
A Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Szervezet önkéntesek bevonásával alakította ki a közel 45 hektáros parkterület cross country hegyikerékpár pályáját és a terepíjászatra alkalmas helyszínt.
Két horgász tó, a Felső- és az Alsó-tó
Mind kettő a régi Lemezgyár hűtővizét biztosította. A Felső tavon a régi időkben strand is volt kiépítve. Napjainkban turisztikai és horgászati célokat szolgálnak.
Nádasd Fitness
Az egykori rendőrség épületében alakították ki Borsodnádasd legújabb edzőtermét, a Nádasd Fitnesst. A kétszintes épület minden igényt kielégít, modern gépekkel, kulturált körülmények között lehet kardió edzéseket végezni. Egy online bejelentkezési rendszert is kiépítettek, így adott esetben előzetes időpontfoglalásra is lehetőség nyílik. Ez egy olyan közösségi tér, ahová bármikor el lehet menni mozogni, és a fiatalok, valamint az idősebb korosztály ezt a mindennapjaiba be tudja építeni.
IPR-14
Szakmai beszámoló a Borsodnádasd Mesekert Óvodában
az IPR-14-A-0612 pályázati azonosító számú szerződéshez
3671. Borsodnádasd Köztársaság út 11.
A program támogatója: Emberi Erőforrás Minisztériuma
Lebonyolítója: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Elnyert támogatás: 63 főre 2.173.500,-.
A megvalósítás időszaka: 2014. május 16- 2015. február 28.
60%: 1.362.111,-
Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
1. IPR szakmai szolgáltatás igénybevétele:
Továbbképzésünk helye: Hajdúszoboszló, Recsk
Ezekben az óvodákban jó gyakorlaton vettünk részt. Tapasztalatot szereztünk, illetve cseréltünk az óvoda dolgozóival. Megbeszéltük a dokumentáció formáit. Stressz kezeléssel, illetve IPR alkalmazásával kapcsolatos tevékenységek témában hallhattunk előadást, valamint személyiségfejlesztő tréningen vettünk részt.
2. Szociális hátrányok enyhítése, kiránduláson való részvétel
- könyvek vásárlása,
- tisztasági felszerelés,
- gyermektörülközők vásárlása,
- „Udvari Zenélés” zenés előadás,
- Mikulásvonat Lillafüreden.
3. Együttműködések, partneri kapcsolatok Szülőkkel való partneri kapcsolat erősítése céljából nyílt délelőttöt szerveztünk advent várása alkalmából, melyen a szülők aktíva részt vettek. - Partneri kapcsolatok erősítése érdekében meghívtuk partnereinket is (kisebbségi önkormányzat, iskola igazgató)
- Aszalt gyümölcsök vásárlása
- Képességfejlesztő, kreatív eszközök beszerzése
40%: 811.704,-
4. Eszközök beszerzése
– A gyermekek által közvetlenül használt, az IPR megvalósítását segítő, fejlesztő eszközök beszerzése (irodaszerek) A megvásárolt eszközökkel az óvodapedagógusok hatékonyabban tudják elvégezni a szükséges dokumentációkat. - motoros-, verbális-, készségfejlesztő és / vagy azokat megalapozó segítő játékeszközök vásárlása.
- Esztétikus napos kötények beszerzése napos munkák végzéséhez
- szobanövények, virágföld, kaspók vásárlásával otthonosabbá tettük a csoportszobákat.
A sikeres pályázatok eredményeként óvodánk igen jól felszerelt fejlesztő eszközökkel, játékokkal. A hátrányos helyzetű óvodásokat eredményesen tudjuk fejleszteni ezek birtokában.
Borsodnádasd, 2015.03.05.
Serege Istvánné
óvodavezető
IPR-13-C
Szakmai beszámoló a Borsodnádasd Mesekert Óvodában
az IPR-13-C- 0353 pályázati azonosító számú szerződéshez
3671. Borsodnádasd Köztársaság út 11.
A program támogatója: Emberi Erőforrás Minisztériuma
Lebonyolítója: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Elnyert támogatás: 63 főre 1.260.000,-.
A megvalósítás időszaka: 2014. január 01- 2014. május 15.
60% 1.025.973,-
Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
1. Munkacsoportok működtetése, akik tevékenységüket az IPR munkaterv szerint végezték tevékenységüket. A programban résztvevő gyermekek egyéni fejlesztését és annak dokumentálását megvalósították, szükség szerint felvették a kapcsolatot a pedagógusok a szakemberekkel (megbízási díj az adott intézményben dolgozó pedagógusok részére). 5 fő
2. Továbbképzés, tréning:
Továbbképzésünk helye: Felsőtárkány
„Gyermekeink védelmében” témában hallhattunk előadást, valamint személyiségfejlesztő tréningen vettünk részt.
3. Szociális hátrányok enyhítése, kiránduláson való részvétel
- könyvek gyermeknapra,
- tisztasági felszerelés,
- anyák napi virág vásárlása,
- gyermektörülközők vásárlása.
4. Együttműködések, partneri kapcsolatok Szülőkkel való partneri kapcsolat erősítése céljából nyílt délelőttöt szerveztünk gyermeknap alkalmából, melyen a szülők aktíva részt vettek.
- Partneri kapcsolatok erősítése érdekében meghívtuk partnereinket is (kisebbségi önkormányzat, iskola igazgató)
- Ugráló vár
- Sanyi bohóc előadása „Bohóc varázs”
40%: 234.027,-
5. Eszközök beszerzése
– A gyermekek által közvetlenül használt, az IPR megvalósítását segítő, fejlesztő eszközök beszerzése (irodaszerek) motoros-, verbális-, készségfejlesztő és / vagy azokat megalapozó segítő játékeszközök vásárlása. A megvásárolt eszközökkel az óvodapedagógusok hatékonyabban tudják elvégezni a szükséges dokumentációkat. A sikeres pályázatok eredményeként óvodánk igen jól felszerelt fejlesztő eszközökkel, játékokkal. A hátrányos helyzetű óvodásokat eredményesen tudjuk fejleszteni ezek birtokában.
Borsodnádasd, 2014.05.15.
Serege Istvánné
óvodavezető
IPR-13-A
Szakmai beszámoló a Borsodnádasd Mesekert Óvodában
az IPR-13-A- 0240 pályázati azonosító számú szerződéshez
3671. Borsodnádasd Köztársaság út 11.
A program támogatója: Emberi Erőforrás Minisztériuma
Lebonyolítója: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Elnyert támogatás: 63 főre 1.251.962,-.
A megvalósítás időszaka: 2013. január 01- 2013. december 31.
60%: 938.965,-
Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
1. IPR- menedzsment működött, akik tevékenységüket az IPR munkaterv szerint végezték tevékenységüket. A programban résztvevő gyermekek egyéni fejlesztését és annak dokumentálását megvalósították, szükség szerint felvették a kapcsolatot a pedagógusok a szakemberekkel. megbízási díj az adott intézményben dolgozó pedagógusok részére). 5 fő
2. IPR szakmai szolgáltatás igénybevétele:
Továbbképzésünk helye: Vésztő
Ebben az óvodában jó gyakorlaton vettünk részt. Tapasztalatot szereztünk, illetve cseréltünk az óvoda dolgozóival. Megbeszéltük a dokumentáció formáit.
3. Szociális hátrányok enyhítése, kiránduláson való részvétel
- könyvek
- tisztasági felszerelés,
- színes ceruzák,
- nyíregyházi kirándulás.
4. Együttműködések, partneri kapcsolatok Szülőkkel való partneri kapcsolat erősítése céljából nyílt délelőttöt szerveztünk karácsonyvárás, melyen a szülők aktíva részt vettek.
- Partneri kapcsolatok erősítése érdekében meghívtuk partnereinket is (kisebbségi önkormányzat, iskola igazgató) A gyermekeket, szülőket, meghívott vendégeket megvendégelésére gyümölcsöt, ivólét, süteményt vásároltunk .
40%: 321.037,-
5. Eszközök beszerzése
– A gyermekek által közvetlenül használt, az IPR megvalósítását segítő, fejlesztő eszközök beszerzése (irodaszerek) motoros-, verbális-, készségfejlesztő és / vagy azokat megalapozó segítő játékeszközök vásárlása. A megvásárolt eszközökkel az óvodapedagógusok hatékonyabban tudják elvégezni a szükséges dokumentációkat. A sikeres pályázatok eredményeként óvodánk igen jól felszerelt fejlesztő eszközökkel, játékokkal. A hátrányos helyzetű óvodásokat eredményesen tudjuk fejleszteni ezek birtokában.
Borsodnádasd, 2014.01.06.
Serege Istvánné
óvodavezető
Bevezetés
Az IPR programot 2007-től alkalmazzuk intézményünkben.
A sikeres pályázatok eredményeként lehetőségünk nyílt
v Képességfejlesztő eszközök bővítésére
v Szociális hátrányokat csökkentő tárgyak beszerzésére
v Kulturális események szervezésére
v Közös kirándulások szülőkkel, gyerekekkel együtt
v Úszásoktatás
Az utolsó nyertes pályázataink:
1.) „Az Integrációs Pedagógiai Rendszer 2013. évi támogatása (A-komponens)”, pályázati kódja: IPR-13-A
2.) „Integrációs Pedagógiai Rendzser 2013. évi támogatására ”, pályázati kódja: IPR-13-C
3.) „Az Integrációs Pedagógiai Rendszer 2014. évi támogatása, Önkormányzati fenntartású óvodák támogatási komponense”, pályázati kódja: IPR-14
4.) EFOP-3.1.3-16-2016-00001 Társadalmi felzárkózás és integrációs köznevelési intézkedések támogatása, „Esélyteremtő óvoda” 2018-2020
| Óvodai Integrációs Fejlesztői Program dokumentációja a PDF ikonra kattintva letölthető. | ||
Sanyi zenebohóc és Cini műsora az óvodában
FELJEGYZÉS
Sanyi zenebohóc és Cini műsora az óvodában
2015. 03. 16.
Óvodánkban már több alkalommal szereztek vidám és felejthetetlen perceket a Zenebona Társulat tagjai. Ez alkalommal a Víz világnapjához kapcsolódva adták elő interaktív „Vizes kaland”című műsorukat.
A jó pedagógiai érzékkel felépített, humoros, érdekességekben bővelkedő előadás során a gyerekek figyelme, aktivitása nem lankadt egy percre sem. A víz témakör, az óvodás korosztálynak megfelelő, interaktív, látványos,változatos és zenés megközelítése láthatóan örömet okozott a gyerekeknek. A legjobban a „lufi cápa” keltette fel az érdeklődésüket és mozgatta meg fantáziájukat.
A műsor jó lehetőséget biztosított arra, hogy felhívja a közönség figyelmet a víz fogyasztás fontosságára, a takarékos vízhasználatra és a víz jelentőségére.
Az előadás igen nagy hatással volt óvodásainkra, mert sokan élményrajzot készítettek közvetlenül utána. Szinte minden alkotáson megjelent a cápa. Volta olyan gyerekek is, akik a vizes trükköt próbálták leutánozni.

Borsodnádasd, 2015.03.17.
Érsekné Kovács Mária
Gergely-járás
Emlékeztető
2015. március 12-én Gergely járás műsorral érkeztek az iskolások óvodánkba. Nagy érdeklődéssel, és izgalommal vártuk az iskolások iskolába hívogató kis műsorát. Az óvodások nagy figyelemmel, csendben hallgatták az iskolásokat. Közösen énekeltünk, élmény volt az iskolásokat nézni, hallgatni.
A Gergely járás már hagyomány a két intézmény között. A közösen eltöltött órák hozzájárulnak az óvodából iskolába átmenet megkönnyítéséhez.

Borsodnádasd, 2015.03.20.
Serege Istvánné
óvodavezető
Farsangi jelmez bál
FELJEGYZÉS
Farsangi jelmez bál
2015.02.20.
Kicsik és nagyok nagy örömére február 20-án, pénteken a Mesekert óvodát benépesítette a Batmen-ekből, kalózokból, tündérekből és királylányokból álló színes gyereksereg.
A jelmezeseket megcsodálhattuk egyenként is az óvoda előterében, ahol a szülők boldogan fotózták gyermeküket.
A csoportok elmondták farsangi verseiket, elénekelték vidám dalaikat. A táncos mulatságban szülő, gyermek nagy örömmel táncolt. Jól esett az elfáradt bálozóknak a sütemény, a szörp melyből erőt meríthettek az ügyességi játékokhoz.

Borsodnádasd, 2015. február 20.
Serege Istvánné
óvodavezető
Karácsonyváró nyílt délelőtt az óvodában
FELJEGYZÉS
Karácsonyváró nyílt délelőtt az óvodában
2014.12.17.
Óvodánkban már hagyománnyá vált a Karácsonyváró nyílt délelőtt megrendezése. Ezek az összejövetelek mindig meghitt hangulatban telnek el. A közös programok lehetőséget teremtenek a család és az óvoda közötti kapcsolat elmélyítésére, nevelési elveink közlésére. Azt tapasztaltuk, hogy az ilyen jellegű együttlétek, a közös munka az összetartozás élményét fokozottabban erősítik, és a gyerekek sokirányú fejlesztését, fejlődését (motoros, értelmi,érzelmi,akarati,szocializációs és anyanyelvi képességek) elősegítik. Ezért szorgalmazzuk minden évben az ilyen programok megvalósítását.
A nyílt napot lázas készülődés előzte meg. A kollektívánk a tervezgetést követően, mindent előkészített a barkácsoláshoz és a műsorhoz (eszközök,anyagok,díszek,jelmezek). Az utolsó napokban elpróbáltuk a gyerekekkel az ünnepre hangoló műsort. Az elkészült gyerekmunkákat tetszetősen elrendeztük a faliújságokon, polcokon, élősarkokban. A finomságokat ízlésesen elhelyeztük tányérokon a gyerekekkel, a vendégek és saját magunk számára. Az ünnepi üdvözlő lapokról sem feledkeztünk meg, ami egyben meghívóként is szolgált, ezt igyekeztünk időben eljuttatni a szülőknek.
Az adott napon, minden csoportban, nagy létszámban jelentek meg a szülők. Sajnos most is előfordult, hogy néhány gyerekhez nem tudott eljönni senki. Ezekre a gyerekekre fokozottabban odafigyeltünk, és számukra jobban előkészítettük a barkácsolást.
Először minden csoportban karácsonyra hangoló műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Nagyon jó volt látni a gyerekek odaadó igyekezetét, lelkesedését és a szülők érdeklődését, örömét.
Ezt követte a furulyakoncert meghallgatása a tornateremben, ami igazi meglepetés volt mindenki számára, hiszen nem sokkal a koncert előtt tájékoztattuk a gyerekeket és a vendégeket erről a programról. A VIVA Furulya Együttes műsora nagy élményt nyújtott mindenki számára.
Ezek után vendégek megkínálása és a gyerekek tízóraija következett a csoportokban. A tányérokról aszalt gyümölcsöket, szaloncukrokat, szomjoltóként pedig málnaszörpöt fogyaszthattak a jelenlévők.
Kis pihenő és beszélgetés után kezdődött a barkácsolás. Mindegyik csoportban más-más barkácsolási lehetőségeket kínáltak fel az óvónők. Mindenki igyekezett olyan dolgokat kitalálni, amit nem túl nehéz kivitelezni a szülők számára, hogy így sikerélményhez tudjuk őket juttatni. A gyerekek együtt tevékenykedtek szüleikkel, nagyszüleikkel. Szemet gyönyörködtető és szívet melengető látvány volt, amikor az apró kezeket a felnőtt kezek segítették. A felnőttek újra gyerekekké váltak egy rövid időre. A kisgyerekeknek nagy örömet jelentett, hogy a díszeket ők és a hozzátartozójuk készítették és az a tény, hogy ezeket az alkotásokat haza is vihették. Természetesen próbáltunk mindenben a segítségükre lenni a tevékenységek közben. Azt láttuk, hogy minden lehetőséget próbálnak kihasználni, és minél több dolgot igyekeznek elkészíteni. Azok a gyerekek is belefogtak a barkácsolásba, akikhez nem jött el senki, nekik több segítséget próbáltunk nyújtani.
Biztosítottunk lehetőséget és teret a szabad játékra is, amit igénybe is vettek a gyerekek.
Minden csoport készült tartalék ötletekkel,tevékenységi lehetőségekkel, arra az esetre, ha esetleg szükség lenne rá.
Azt figyeltük meg, hogy a szülők egyre nyitottabbak, érdeklődőbbek ezekre az alkalmakra, és szívesen eltöltenek néhány órát az óvodában gyermekükkel. A gyerekek örömmel adták elő műsorukat, és aktívan vettek részt a barkácsolásban, s a tevékenységek közben intenzíven,sokoldalúan fejlődtek.

Borsodnádasd, 2014. 12. 17.
Érsekné Kovács Mária
Karácsonyi furulyakoncert az óvodában
FELJEGYZÉS
Karácsonyi furulyakoncert az óvodában
2014.12.17.
Óvodánkban már hagyománnyá vált, hogy minden évben, karácsony előtt a VIVA Furulya Együttes koncertet ad az óvodásoknak.
A koncert jó lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltse a hangszer, a meghallgatott zene és a közös éneklés iránt. A zene türelmes,figyelmes hallgatására és élvezésére is szoktatja a gyerekeket. A zenei ízlésformálásban is fontos szerepe van ezeknek az alkalmaknak, valamint fejlődik zenei hallásuk és formaérzékük, ritmusérzékük, éneklési készségük és auditív figyelmük, észlelésük, emlékezetük.
Az idén a koncert és a Karácsonyváró nyílt délelőtt egy napra esett, ezért a megjelent szülők is meghallgathatták az együttes műsorát. A gyerekek, mint az előzőekben, most is nagy érdeklődéssel voltak jelen a koncerten. A végén nyílt lehetőségük arra, hogy bekapcsolódjanak, aktív részvevőkké váljanak, mert az együttes alapítója és egyben vezetője, olyan dalokat is betervezett a repertoárba, amit az óvodások is ismernek, ill. könnyen megtanulhatnak.
A gyerekek és a szülők a műsor végén nagy tapssal jutalmazták meg az együttes tagjait.

Borsodnádasd, 2014.12.17.
Érsekné Kovács Mária
Mikulás várás a Közösségi Házban
FELJEGYZÉS
Mikulás várás a Közösségi Házban
2014.12.05.
2014. december 5-én az óvodások meghívást kaptak a Borsodnádasdi Közösségi Házba Mikulás napi ünnepségre. Ezen a napon ezt a gyermekeknek szóló zenés előadást ajándékba kapták az óvodások és az iskolások. Az előadás címe: Dorka és az álommanó, amelyet budapesti színművészek adtak elő.
A kicsik közül nagyon sokan most voltak először színházban. Voltak akik kezdetben megijedtek, de az interaktív dalos játékok, a többiek bátor részvétele rájuk is hatással volt. Az előadást további részében már ők együtt énekeltek, vidáman nevettek a többiekkel együtt.
Az óvodás-iskolás testvérek keresték egymást, a sorok között integettek egymásnak. Az előadás végén tapssal fogadták a Mikulást, aki csomagot adott át nekik, a Kisebbségi Önkormányzat nevében.

Borsodnádasd, 2014.12.14.
Becseiné Tóth Ágnes
óvodapedagógus
Iskolások Mikulás műsora
FELJEGYZÉS
Iskolások Mikulás műsora
2014.12.05.
A mai nap nagy izgalommal jöttek a gyerekek óvodába, hiszen a Mikulás érkezett hozzánk.
Reggel mind a három csoport a tornateremben gyűlt össze, hogy az első osztályos gyerekek műsorát megnézhessük. Verseket, dalokat, rövid jelenetet adtak nekünk elő. Jó volt látni a „régi” ovisokat, milyen igyekezettel és örömmel szerepelnek nálunk. Az ismert dalokat a kicsik is szívesen énekelték az iskolásokkal együtt. Végül kis ajándékkal kedveskedtünk egymásnak.
Ez a rövid fél óra vidám hangulatban telt, az ünnepi ráhangolódás volt a cél, amit közösen el is értünk.

Borsodnádasd, 2014.12.08.
László Károlyné
óvodapedagógus









































































































































Óvoda