Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy az június havi munkabér kifizetési helye és időpontja:
Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)
2016. július 6-a (szerda) 13.30 órától 15.30 óráig.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy az június havi munkabér kifizetési helye és időpontja:
Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)
2016. július 6-a (szerda) 13.30 órától 15.30 óráig.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
2016.07.29-31-én tartandó Nemzetközi LAND ROVER és 4X4 Találkozó részvételi-regisztráció tervezetét szeretnénk bemutatni:
Azok a vendégeink, akik aktív résztvevői kívánnak lenni a 3 napos rendezvénynek,- kérjük regisztrálják magukat a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Akik csak látogatóként, vagy a zenei koncertekre kíváncsiak, azok is itt jelezhetik részvételi szándékukat,- ami egyben kedvezményes jegyvásárlási jogosultságot is jelenti!
A részvételi díjak a következők:
Ez a díj, magában foglalja a gépkocsi és sátorhelyet a park területén vagy annak közelében (villany,- áram,- víz vételi lehetőség, mosdó, illemhely használat, büfészolgáltatás hideg – meleg étel és ital vásárlási lehetőséggel, őrzött parkoló), valamint a péntek esti zártkörű - csak a 3 napos résztvevőknek biztosított - szalonnasütést és élő zenés rock and roll koncertet. Autónként, 2 db nagyméretű emlékmatricát, a teljes szombat - vasárnapi programot, továbbá a szombati vadpörköltes bográcsos ebédet, az off road pályák használatát,- vagy aki ezt túl erősnek találja, annak egy könnyített autózást GPS pontkereső feladatokkal. Ezen kívül, a vasárnapi nagytúrát, és a vasárnapi palóc vendéglátást (ebédet).
Azok a vendégeink, akik a hétvégi (szombat – vasárnap) programokat kívánják megtekinteni,és nem a LANDROVER találkozóra, mint aktív résztvevők érkeznek- válthatnak napi és hétvégi (2 napos) jegyet a következő áron:
A regisztráció folyamata a következő:
A megadott email címre (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) egy üzenetben kell elküldeni az alábbiakat: A részt venni szándékozó nevét (plusz személyek nevét, 12 éven aluli gyermek esetén a „gyermek” megjelölést a neve mellett, települése nevét, hány napos jegyet kíván venni, és ha terepjáróval érkezik,- akkor az autó típusát!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
MIHÁLY TAMÁS: +36-30/641-0242 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
BALOGI LÁSZLÓ: +36-30/859-6969
VIGASSY ÁDÁM: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tisztelt Ügyfeleink!
Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a köztisztviselőkről jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény értelmében, mely rendelkezik a köztisztviselői napról
2016. július 1. napján (pénteken)
az ügyfélfogadás szünetel!
Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal
A polgárőrök jelenlétükkel növelik az emberek biztonságérzetét és jelentős szerepük van abban, hogy visszaszorítsák a lakosság ellen elkövetett bűncselekmények számát. Ma már a legtöbb magyarországi településen működik szervezetük, köztük Borsodnádasdon is.
A polgárőrök jogosultak a szabálysértés elkövetőjét felszólítani, illetve a tetten ért személyt visszatartani. Emellett óvodák, általános iskolák közvetlen közelében, valamint közlekedési baleset helyszínén jelzőőri tevékenységet végezhetnek.
A polgárőrök jelenlétükkel, a rendelkezésre álló információkkal, felvilágosító tevékenységgel és a rendőrséggel való együttműködéssel igyekeznek csökkenteni a bűnelkövetések számát.
A szolgálatban lévő Polgárőröket a 06-30/315-4182 telefonszámon hívhatóak!
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a „Nádasdi molnárkalács” 2016. június 15-től már papírdobozos változatban is kapható. Egy doboz 30 db molnárkalácsot tartalmaz és 800 forint a fogyasztói ára. Továbbra is szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat a megszokott helyen és időben!
Borsodnádasd Város Önkormányzata

ÉRV ZRt. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Borsodnádasd Város 100 m3 medence karbantartási munkálatok miatt
2016. június 09-én 08 órától – 12 óráig
Vízhiány, nyomásesés, vízminőség romlás (zavarosodás) várható.
Mocsolyás, Kossuth út, Köztársaság út budaberkei elágazásig és környékén teljes vízhiány várható.
Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
Bélapátfalva 2016. június 06.
ÉRV ZRt.
Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2016.(V.05.) számú határozata alapján 13 Borsodnádasdon működő civil szervezet részesült támogatásban.
A pályázatok eredménye megtekinthető ITT.
A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2016. május 9-től életbe lép az új szemétszállítási rend. A pünkösdi ünnepek illetve az átállás miatt Borsodnádasdon a következők szerint alakul a házhoz menő szelektív gyűjtés során a kommunális (szürke) és a szelektív (kék-sárga) hulladékgyűjtő edényzetek ürítése:
| 2016. 19. hét: |
május 09. |
hétfő |
kommunális (szürke) |
| 2016. 20. hét: |
május 16. |
pünkösd hétfő |
kommunális (szürke) és szelektív (kék-sárga) |
| 2016. 21. hét: |
május 23. |
hétfő |
kommunális (szürke) |
| 2016. 22. hét: |
május 30. |
hétfő |
kommunális (szürke) és szelektív (kék-sárga) |
Az ezt követő időszakban is kéthetente fog történni a szelektív hulladék elszállítása az alábbi rend szerint:
Az év páros hetein a hétfői napokon.
A kommunális hulladék elszállítása továbbra is hetente hétfőnként történik.
Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy szelektív hulladékgyűjtő edényeiket a tájékoztatásnak megfelelően a megszokott helyre, és a fent jelzett időben kihelyezni szíveskedjenek!
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy - mivel a szelektív hulladékgyűjtők ürítésének napja egybeesik a kommunális hulladék elszállításának napjával – külön járat gyűjti be a kommunális illetve a szelektív hulladékot, ezért a két kuka ürítése nem egyszerre fog történni.
Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy tájékoztassák azokat a környezetükben élő lakosokat is, akiknek nincs lehetőségük a médiából (BNTV, honlap, facebook) tájékozódni.
ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft.
Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy az április havi munkabér kifizetési helye és időpontja:
Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)
2016. május 05-e (csütörtök) 13.30 órától 15.30 óráig.
Borsodnádasd Város Önkormányzata


Módosult a CIV-16/1 - A civil szervezetek 2016. évi támogatása című pályázati felhívás
Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Pályázati felhívás elszámolható költségek fejezetének "Az étkezési és szállásköltségek együttesen nem haladhatják meg az igényelt támogatás 10 %-át." szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
"Az étkezési-, utazási- és szállásköltségek csak különösen indokolt esetben támogathatók. Ezen költségek indokoltságát a pályázati adatlapon részletesen be kell mutatni!"
Kapcsolódó dokumentum: Pályázati felhívás ITT
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Borsodnádasd, COOP ABC kiviteli munkáihoz kapcsolódó aszfaltozási munkák miatt a kivitelező lezárja a Kővágó utca Köztársaság úthoz kapcsolódó végét.
A munkálatok várható időtartalma: 2016. május 2-től - 2016. július 31-ig.
Ezen időpontok tájékoztató jellegűek!
Kérjük a lakosságot, hogy a tereléssel kapcsolatos információkat, jelzéseket figyelembe és tudomásul venni szíveskedjenek.
Köszönjük megértésüket.
Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy 2016. április 18-tól (hétfő) 2016. április 20-ig (szerda) pót kukaosztás lesz az alábbi helyeken:
| Reggel 9-től 10 óráig (hétfőtől szerdáig) |
Gamesz Csarnok (Alkotmány út 3.) | |
| 2016. április 18. (hétfő) 10-től 12 óráig |
Mocsolyás | |
| 2016. április 19. (kedd) 10-től 12 óráig |
Iskola előtti parkoló terület | |
| 2016. április 20. (szerda) 10-től 12 óráig |
Petőfi tér forduló | |
A szükséges igazolásokat mindenki hozza magával.
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára elkülönített keret terhére.
Benyújtási határidő: 2016. április 25.
Letölthető dokumentumok:
Pályázati felhívás ITT
1.sz.melléklet: Pályázati adatlap ITT
2/a sz.melléklet: Támogatási szerződés minta - jogi személy ITT
2/b sz.melléklet: Támogatási szerződés minta - civil társaság ITT
3.sz.melléklet: Elszámoló adatlap ITT