Pályázatok

TOP-2.1.2-15-BO1-2016-00010 TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00013 TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00028 TOP-3.1.1-15-BO1-2016-00015

IPR-13-A

Karácsonyi furulyakoncert az óvodában

FELJEGYZÉS

Karácsonyi furulyakoncert az óvodában
2013.12.19.

Óvodánkban már lassan hagyománnyá kezd válni, hogy minden évben, karácsony előtt a VIVA Furulya Együttes koncertet ad az óvodásoknak.

A koncert jó lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltse a  hangszer, a meghallgatott zene és a közös éneklés iránt A zene türelmes,figyelmes hallgatására és élvezésére is szoktatja a gyerekeket. A zenei ízlésformálásban is fontos szerepe van ezeknek az alkalmaknak. Valamint fejlődik zenei hallásuk és formaérzékük, ritmusérzékük, éneklési készségük és auditív figyelmük, észlelésük, emlékezetük.

A gyerekek, mint az előzőekben, most is csendben, fegyelmezetten, nagy érdeklődéssel hallgatták meg a műsort. A végén azonban nyílt lehetőségük arra, hogy bekapcsolódjanak, aktív részvevőkké váljanak, mert az együttes alapítója és egyben vezetője olyan dalokat is betervezett a repertoárba, amit az óvodások is ismernek, ill. könnyen megtanulhatnak. Ennek

igen megörültek a gyerekek, és nagy tapssal, meg szaloncukorral jutalmazták meg az együttes tagjait. Sok óvodás azt hangoztatta a koncertet követően, hogy ő is megtanul majd furulyázni, ha iskolás lesz. Ezt igen lelkesen és örömmel fogadta az együttes vezetője.

Gyerekek érdeklődése, aktivitása  és  lelkesedése megmutatta milyen nagy élmény volt számukra ez a koncert. A zenei és más képességek fejlesztésében is mindenképpen fontos szerepet játszanak az ilyen és az ehhez hasonló programok.

furulya koncert1 furulya koncert2

Borsodnádasd, 2013.12.22.

Érsekné Kovács Mária

Ön itt van: Home Intézmények Mesekert Óvoda Integrációs program az óvodában IPR-13-A Karácsonyi furulyakoncert az óvodában
X

Right Click

No right click