Pályázatok

TOP-2.1.2-15-BO1-2016-00010 TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00013 TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00028 TOP-1.4.1-15-BO1-2016-00031

Aktuális hírek

Húsvét 5. Vasárnapjára

„Ne nyugtalankodjék szívetek!” – halljuk a mai szent evangéliumban Jézus bátorítását. Nagy szükségünk van erre a biztatásra a mai vészes helyzetben. A járvány miatt mindannyian félünk, nyugtalankodunk. Szeretnénk már, hogyha vége lenne ennek a bizonytalan időszaknak, ha minden visszarendeződne éltünkben. Hiányzik a baráti találkozások meghittsége, a közösségi élet, a vallásos gyakorlatok megszokott rendje, a szentmise, a szentáldozás, a templomi közösség. Igen, Urunk, nyugtalanok vagyunk. Köszönjük Jézusnak, hogy vigasztal és bátorít az Ő gondoskodó szeretetével. Vigasztalás és egyben figyelmeztetés is mindannyiunknak. „Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!” Ez a hívő magatartás lehet a biztosítéka lelkünk és életünk nyugalmának. Hinnünk kell abban, hogy Ő minden körülmények között is gondoskodik rólunk. Nem feledkezik el egyikünkről sem. Ezt igazolja, hogy helyet készít, ahová készülhetünk, ahol otthon érezzük magunkat, ahol kiteljesedik az életünk. Hogyan kell és lehet erre készülni? Ezt is megválaszolja a mai vasárnapi üzenetében. „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak énáltalam!” Ez a figyelmeztetés feladatot jelöl ki számunkra.
Megvalósításán múlik lelkünk és életünk nyugalma.
Azon az Úton kell járnunk életünk során, amelyet Ő végigjárt, és mutatott. Nem nekünk kell utat törni, hiszen ez az út már kitaposott ösvény. Maga az Isten Fia járta végig. Nekünk csak követni kell Őt ezen a néha meredek, néha keskeny, néha göröngyös úton. Tőle tanulhatjuk el a követés módját is. Hinnünk kell az Istenben, és Őbenne! Ez a rendíthetetlen hit tesz alkalmassá követésére.
Azt az Igazságot kell elfogadnunk, amelyet Ő hirdetett. A világ sokszor más igazságot akar elfogadtatni velünk. Álfényekkel, szirénhangokkal túlkiabálva akarja ránk erőszakolni a maga boldogtalan életét. Résen kell lennünk. Ha ismerjük a krisztusi igazságot, el tudunk igazodni az élet útvesztőiben. Arra kell hát törekednünk, hogy minél jobban megismerjük Krisztus igazságát, és akkor bátran tudunk haladni feléje.
Azt az Életet kell megvalósítanunk, amelyet Ő élt le itt 33 év alatt földi életében. Életének minden mozzanata, az Atya akaratának teljesítése volt. A miénk se lehet más. Így kell elfogadnunk a mai kihívásokat, megpróbáltatásokat, esetleges kereszthordozásokat is. Minden élethelyzetünkben igyekezzünk felismerni a mennyei Atya akaratát, és akkor könnyebben tudjuk vállalni. A súlya nem lesz ugyan könnyebb, de értelmet kap, a Krisztust követő életünk részévé válik. Ezzel a komolyan vett keresztény életünkkel tudjuk meglátni az Atya arcát Fia életében.
Járjunk a krisztusi úton, igazodjunk az Ő igazságához, hogy életében részesedve, rólunk is felismerjék mások, különösen Istent kereső embertársaink az Atya szerető és jóságos arcát.

A nyilvános szentmisék továbbra is elmaradnak.

Főpásztorunk továbbra is úgy rendelkezett, hogy a templomi szertartások, szentmisék, szentség kiszolgáltatások továbbra is elmaradnak. Ezután is otthonainkból követhetjük a médiákon keresztül a liturgiákat. Amikor majd Érsek Atya feloldja ezt a tilalmat, jelezni fogjuk a testvéreknek. Addig további megértésüket kérjük.
A Szent István templom reggel 8 – 19 óráig nyitva van, a rácsig lehet bemenni egyénileg imádkozni.
Plebános atya elvégzi egyedül a szentmisét Borsodnádasdon, a Szent István Templomban. 

Húsvét vasárnapjain 8,30 órakor. Húsvéti idő hétköznapjain 8 órakor.

  • Ezeket a szentmiséket jelezni fogja a kezdő harangszó is, és vasárnap a szentmise központját jelző harangszó, az Úrfelmutatásra.
  • A hozzátartozók kérésére, az előjegyzett szándékot is elvégzem, de lehet kérni további szándékokat is. Kérem, telefonon jelezzék szándékaikat a hétköznapi szentmisékre a plebánián. 30 / 709 31 98, vagy 48 / 951 414
  • Kérem a testvéreket, hogy otthonában mindenki kapcsolódjon be a szent liturgiába, lelki áldozással részesülve az áldozat kegyelméből. Az interneten letölthető segédanyag található a tökéletes bánat felindításához és a lelki áldozáshoz.
  • Többen kérték, hogy legyen Borsodnádasdról is online közvetítés. Ez megvalósítható a hívek adományából. A rendszer kiépítése 200 ezer forintba kerül. Ha a testvérek adományaiból összegyűlik, megvalósítható. Várjuk adományaikat, melyeket be lehet fizetni bankszámlára, a 10400353 – 50526851 - 49691007 számra közvetítés jeligére, vagy napközben be lehet tenni a templomi perselybe is, borítékba téve, ráírva a jeligét, vagy a plebánián nyugtára is be lehet fizetni.
  • A temetéseken, kérem a vészhelyzetre való tekintettel csak a közvetlen család vegyen részt. A 70 évnél idősebbeket kérjük, maradjanak otthon a saját érdekükben. A saját otthonában imádkozzon családtagjaival együtt az elhunyt testvér üdvösségéért. Ezzel éppúgy meg tudjuk adni a végtisztességet, és nem veszélyeztetjük sem magunkat, sem másokat.
  • További érseki rendelkezésig minden ugyanúgy történik, mint eddig.

Vigyázzunk egymás egészségére!
Vigyázzunk magunkra, engedelmeskedjünk vezetőink kérésének! Maradjunk otthon!!!
Szeretettel köszöntjük a héten születés és névnapjukat ünneplő testvéreinket.
Isten éltesse őket erőben és egészségben!
Isten áldása, és kegyelme segítsen, erősítsen és töltsön el mindnyájunkat!

Lelkipásztori szeretettel
Dénes atya         

Ön itt van: Home Városunk Egyház Aktuális hírek Húsvét 5. Vasárnapjára
X

Right Click

No right click