Pályázatok

TOP-2.1.2-15-BO1-2016-00010 TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00013 TOP-1.4.1-19-BO1-2019-00028 TOP-1.4.1-15-BO1-2016-00031

Magyarország határában a sertéspestis: fontos a megelőzés

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Magyarországhoz közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön. A betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, nem gyógyítható. Hazánkban eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.

ASP vírusát mutatták ki a napokban az ukrajnai Nagyszőlős területén. Ez az első eset, hogy Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az állományt (négy vaddisznót és hat malacot) felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették. A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik.

Hazánkban eddig még sohasem jelent meg az ASP vírusa. A betegség nem gyógyítható, a fertőzött állományokat fel kell számolni, ezért kulcsfontosságú a megelőzés. A NÉBIH mindent megtesz a behurcolás megakadályozásáért, azonban fontos az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködése is. Lényeges például, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni! Ha valaki elhullott vaddisznó tetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöld számán (06-80/263-244). A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, a házisertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint a gazdák, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

A megelőzés szempontjából legfontosabb teendők elérhetők a NÉBIH honlapján.

2017. január 5.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság


Háttér-információ az afrikai sertéspestisről

Az ASP kórokozója a külső környezeti hatásokkal szemben rendkívül ellenálló. A fertőzött istállók/ólak és karámok padozatán, az alomszalmán, napfénytől védett helyen, heteken át fennmarad. A sertéshúsban és az abból készült nyers, vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad.
A beteg sertések valamennyi váladékukkal (bélsárral, vizelettel, nyállal, orrváladékkal, ondóval, hüvely- és méhváladékkal) ürítik a vírust és ezáltal közvetlenül megfertőzik a velük érintkező társaikat. A beteg állatokkal érintkező emberek az említett váladékokkal szennyeződött lábbelivel, ruházattal, használati eszközökkel (villa, lapát, vödör, takarmányos kocsi stb.) szintén elhurcolhatják az ASP kórokozóját.
Túlheveny (peracut) esetben az állattartó csupán azt észleli, hogy sertései rövid ideig bágyadtak és étvágytalanok, majd váratlanul elpusztulnak. A betegség heveny (acut) kórformájának házisertéseken megfigyelhető tünetei: étvágytalanság, bágyadtság, gyengeség, bizonytalan mozgás, magas láz (40,5-42 °C), test szerte vérzések a bőrön (különösen a füleken, a has alján, és a combokon), a bőr vöröses-lilás elszíneződése, hányás, véres-habos orrfolyás, vércsíkos, vagy véres hasmenés.
A betegségre gyanút keltő tünetek előfordulását és a sertés elhullását az állattartóknak haladéktalanul jelenteniük kell az állatorvosuknak.
A betegségről további információk olvashatók a NÉBIH honlapján.

Lakossági Tájékoztatás

Az ÉRV ZRT. értesíti a Tisztelt Lakosságot, 
hogy Borsodnádasd város 100 m3 medence karbantartási munkálatok miatt (tisztítás)

2017. október 18-án 08 órától 12 óráig

vízhiány, nyomásesés, vízminőségi romlás (zavarosodás) várható.

Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.

ÉRV ZRT.

Lakossági Felhívás

A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napokban rendkívül hideg, fagyos időjárásra számíthatunk, ezért kérjük, hogy fokozottan figyeljenek egymásra! A legveszélyeztetettebb helyzetben azok vannak akik fűtetlen otthonaikban vészelik át ezt az időszakot.

Ezeken a hideg téli napokon kiemelt, fokozott figyelemmel legyünk idős, egyedül élő hozzátartozóink, ismerőseink, szomszédjaink iránt. Látogassuk meg, hívjuk fel őket, érdeklődjünk felőlük és ha tudomásuk van arról, hogy a településen bárki veszélyhelyzetbe kerülhet a fagyos idő miatt, kérjük az alábbi telefonszámon jelezzék felénk, hogy segíteni tudjunk.

Telefonszám: 06-30/315-4182

Borsodnádasd Város Önkormányzata

 

Egyéb fontosabb telefonszámok:
Országos segélyhívószámok:
Orvosi ügyelet Borsodnádasd: (48)569-272, (48)569-274, (48)442-553
Mentők - 104
Tűzoltóság Ózd: (48)570-060
Tűzoltóság - 105
Rendőrség Borsodnádasd: (48)442-002
Rendőrség - 107

Általános - 112

Értesítés a bérlettámogatásról

Értesítjük a bérlettámogatásban részesülőket, hogy a 2017. október havi (határozattal rendelkezők részére) bérlettámogatások kifizetési helye és időpontja

Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal Pénztára)

2017. október 11-e (szerda) 8.00 órától 12.00 óráig és 13.00 órától 14.30 óráig

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Lakossági Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a kedvezőbb szervezési, termelési és közgazdasági környezetváltozás lehetővé tette molnárkalács áraink csökkenését, amely az alábbiak szerint alakul 2017. január 6-tól:

Hatszögletű díszdoboz: 730 Ft
30-as fóliába hegesztett: 450 Ft
10-es fóliába hegesztett: 190 Ft
Négyszögletű díszdoboz: 600 Ft

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a molnárkalács értékesítését megkezdtük a Nádasd Fitness épületében is, ahol nemcsak hétköznap, hanem szombat-vasárnap is várják a vásárlókat 9:00-tól 20:00-ig, illetve a Közösségi Házban minden hétköznap 8:00-tól 15:00 óráig.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018

Pályázati kiírás

Borsodnádasd Város Önkormányzata csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj-pályázat 2018. évi fordulójához, és az Emberi Erőforrások Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. Önkormányzatunk ezzel ösztöndíj elnyerésére ad lehetőséget, a hátrányos szociális helyzetű – nappali tagozaton tanuló – egyetemi főiskolai hallgatók számára. A pályázatra történő jelentkezés elektronikus úton történik. A pályázat véglegesítését követően a pályázati lapot kinyomtatva, papír alapon, saját kezű aláírással 2017. november 07. napjáig kell leadni a Polgármesteri Hivatal szociális irodájában. A pályázat kötelező melléklete egy példány eredeti 90 napnál nem régebbi hallgatói jogviszony, valamint a közös háztartásban élők jövedelmének igazolása. A pályázati kiírás, a pályázat benyújtásához szükséges információk, valamint a rendszerbe történő belépési pont elérhető helye:

http://www.emet.gov.hu/hatter_1/bursa_hungarica2/

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. november 07.

Felhívom a pályázni szándékozók figyelmét, hogy a határidőn túl, vagy a kötelező mellékletek nélkül (pl. eredeti hallgatói jogviszony igazolás, jövedelemigazolás, stb.) benyújtott pályázatok elutasításra kerülnek.

Bővebb felvilágosítás a Polgármesteri Hivatalban a pályázati referenstől kérhető ügyfélfogadási időben.

Szántó Erika

pályázati referens

Tel.: 06-21/345-7040

510-es mellék

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő:         8:00 – 12:00-ig

Szerda:       8:00 – 16:00-ig

Péntek:       8:00 – 12:00-ig

Értesítés a bérfizetésről

Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy a december havi munkabér kifizetési helye és időpontja:

Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)

2017. január 5-e (csütörtök) 13.30 órától 15.30 óráig.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Értesítés a bérfizetésről

Értesítjük a közfoglalkoztatásban dolgozókat, hogy a szeptember havi munkabér kifizetési helye és időpontja:

Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal)

2017. október 5-e (csütörtök) 13.30 órától 15.30 óráig.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Felhívás a Borsodnádasdi Kultúráért Kitüntetés adományozására

A Borsodnádasdi Művelődésért, Kultúráért és Sportért Közalapítvány a Magyar Kultúra Napja alkalmából – a hagyomány folytatásaként Borsodnádasdi Kultúráért Kitüntetést adományoz a diák, az aktív felnőtt és a nyugdíjas korosztályban azon személyeknek, akik a Borsodnádasdon működő öntevékeny, önművelődő csoportok, közösségek, ill. a város lakossága érdekében kiemelkedő kulturális tevékenységet végeztek a kultúra támogatóiként hosszabb időn keresztül tevékenykedtek borsodnádasdiként a kultúra területén a város határain túl is öregbítik lakóhelyünk hírnevét.

A Kuratórium kéri a lakosságot, ill. a civil és öntevékeny szervezeteket, hogy a fenti kategóriákban tegyenek javaslatot írásban, indoklással a jelöltekre, melyet

2017. január 15- ig juttassanak el

  • Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtárban elhelyezett gyűjtő dobozba az ajánló nevével és címével ellátott lezárt borítékban, vagy
  • a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre,

a korcsoport és a jelölt név megadásával és a jelölő nevének és lakcímének feltüntetésével.

Borsodnádasd, 2016. december 16.

Papp Béla sk. Kuratórium elnöke

Értesítés a bérlettámogatásról

Értesítjük a bérlettámogatásban részesülőket, hogy a 2017. szeptember havi (határozattal rendelkezők részére) bérlettámogatások kifizetési helye és időpontja

Borsodnádasd, Köztársaság út 12. (Polgármesteri Hivatal Pénztára)

2017. szeptember 27-e (szerda) 8.00 órától 12.00 óráig és 13.00 órától 14.30 óráig

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal igazgatási szünetéről

Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 113/2016.(XII.15.) számú határozata alapján a

Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal

2016. december 27-én (kedd),
2016. december 28-án (szerda),
2016. december 29-én (csütörtök) és
2016. december 30-án (péntek)

igazgatási szünetet tart.

Ezen napokon a korlátozott ügyfélfogadás (rendkívüli esetek, haláleset anyakönyvvezetése) 08.00 órától 09.00 óráig tart.

Szíves megértésüket megköszönjük!

Borsodnádasd, 2016. december 20.

Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal

Ön itt van: Home Hírek Archív hírek
X

Right Click

No right click